Asztalitenisz: a Budaörs itthon kezdi az ETTU-kupa-elődöntőt

MTI MTIMTI MTI
2019.02.12. 15:48
Március 9-én, hazai környezetben játssza az ETTU-kupa elődöntőjének első mérkőzését az SH-ITB Budaörsi 2i SC női asztalitenisz-csapata.

A háromszoros magyar bajnok budaörsiek a legjobb nyolc között kettős győzelemmel búcsúztatták az orosz TTC Kazany együttesét, a következő riválisuk pedig a háromszoros győztes Cartagena gárdája lesz. A spanyolországi visszavágóra a március 22–24-i hétvégén kerül sor.

A magyar klub keddi hírleve emlékeztet arra, hogy a csapat története egyik legnagyobb sikerét érte el a négy közé kerüléssel, s így már biztosan érmet szerez a második számú európai sorozatban. A korábbi években ez már sikerült a magyar bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a Klubcsapatok Szuperligájában is, az ETTU-kupában azonban most először játszhatnak az elődöntőben.

A Budaörsi Sport Club asztalitenisz-szakosztálya a hazai mérkőzés napján a sportággal kapcsolatos különböző versenyeket és kiegészítő programokat tart majd, március 9-e tehát a Budaörsi Pingpong Napja lesz.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45
Ezek is érdekelhetik