Asztalitenisz: három magyar érem a lisszaboni versenyen

2019.02.17. 18:21
Három dobogós helyet is szereztek a magyar versenyzők a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) úgynevezett challenge plus besorolású, 60 ezer dollár összdíjazású lisszaboni tornáján.

A legfényesebb érem a Madarász Dóra, Pergel Szandra duónak jutott, amely egészen a fináléig menetelt, s ott is csak öt szettben maradt alul a kínai Fan Sze-csi és Jang Huj-csing párossal szemben (2:3). Madarászék az elődöntőben meccslabdát hárítva búcsúztatták a román Daniela Monteiro Dodeant és Elizabeta Samarát (3:2).

Ecseki Nándor és Madarász vegyes párosban, az Ecseki, Szudi Ádám kettős pedig férfi párosban jutott be a legjobb négy közé, ahol ugyan egyformán kikapott, de így is bronzérmet szerzett.

Az ITTF honlapja alapján egyesben Póta Georgina szerepelt a legjobban a magyarok közül, három ázsiai riválist megverve egyedüli európai játékosként bekerült a legjobb nyolc közé, ott azonban négy szettben alulmaradt a japán Hajata Hinával szemben.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik