Tokió 2020: megszűnt a Japán Olimpiai Bizottság elnökének NOB-tagsága

MTI MTIMTI MTI
2019.03.26. 21:27
Már nem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság korrupció gyanújába keveredett elnöke.

A sportvezető egy hete jelentette be, hogy idén júniusban, jelenlegi elnöki ciklusának végén távozik hazája olimpiai bizottságának éléről, s egyúttal a NOB-ból is. A nemzetközi bizottság ugyanakkor kedden közölte, hogy szabályai szerint Takeda tagsága a keddi nappal megszűnt.

Takeda Cunekazu ellen tavaly decemberben emelt vádat a francia gazdasági ügyészség, mivel a gyanú szerint 2013-ban megvesztegetés szándékával utalt több mint kétmillió dollárt a Black Tidings szingapúri tanácsadó irodának azért, hogy bebiztosítsa a tokiói pályázat sikerét. A korábbi díjugrató ellen a NOB-ban etikai vizsgálat indult.

Japánban még 2016-ban vizsgálatot indítottak ennek kapcsán, majd a hivatalos szervek közölték, a kifizetés legális tanácsadói díj volt, és a Japán Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy vizsgálóbizottsága szerint jogszerű volt az utalás. A 71 éves sportvezetőt a francia hatóságok kérésére japán ügyészek 2017-ben kihallgatták, tavaly decemberben pedig egy francia bíró előtt tett vallomást.

Takeda, aki versenyzett az 1972-es és 1976-os olimpián, 2001 óta vezeti a Japán Olimpiai Bizottságot, és 2012 óta volt tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, melyben a marketingbizottság elnökeként ténykedett.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
16 órája

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
16 órája

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
17 órája

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
17 órája

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
18 órája

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
18 órája

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
19 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik