Asztalitenisz: Madarász és Pergel második lett Belgrádban

MTI MTIMTI MTI
2019.05.05. 18:06
Három dobogós helyet szereztek a magyar versenyzők a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) úgynevezett challenge besorolású, 30 ezer dollár összdíjazású belgrádi tornáján.

Az ITTF honlapja szerint a legjobban a múlt heti budapesti világbajnokságon nyolcaddöntős Madarász Dóra, Pergel Szandra duó szerepelt, amely második kiemeltként a döntőig menetelt, ott azonban nagy csatában, öt szettben (2:3) alulmaradt az elsőként rangsorolt hongkongi Ng Ving-nam, Szu Vaj-jam Minnie kettőssel szemben.Madarász Dóra, Pergel Szandra duó szerepelt, amely második kiemeltként a döntőig menetelt, ott azonban nagy csatában, öt szettben (2:3) alulmaradt az elsőként rangsorolt hongkongi Ng Ving-nam, Szu Vaj-jam Minnie kettőssel szemben.

Férfi párosban három magyar is bronzérmet szerzett a szerb fővárosban. Ecseki Nándor és Szudi Ádám első kiemeltként két portugáltól kapott ki, csakúgy, mint a vb-n: akkor Tiago Apolóniától és Joao Monteirótól, most pedig az itteni későbbi győztes Diogo Carvalhótól és Joao Geraldótól. Szintén az elődöntőig jutott Majoros Bence, akinek a dán Tobias Rasmussennel a selejtezőből kellett indulnia.

Egyesben Pergel volt legtovább versenyben, ő a negyeddöntőben búcsúzott – az első helyen kiemelt japán Hajata Hinával szemben maradt alul –, míg Szudi és Madarász a 16 között esett ki.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45
Ezek is érdekelhetik