Olimpia: Nem áll jobban a magyar sport, mint Rio előtt – Kulcsár Krisztián

MTI MTIMTI MTI
2019.05.03. 12:42
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a magyar sport nem áll jobban az ötkarikás versenyszámokban, mint a 2016-os riói olimpia előtt.

A sportvezető a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: aki reálisan tud valószínűséget mérlegelni, az az elmúlt két év világversenyeiből levonhatja a megfelelő következtetést.

„Tavaly és tavalyelőtt összesen nyolc olimpiai versenyszámban nyertek a magyar sportolók világbajnoki aranyérmet, de ebből a női kajak négyes duplázott, tehát héttel számolhatunk. Ezek alapján lehet tudni, mire számíthatunk Tokióban” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.

A magyar sportolók 2016-ban 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek, ugyanakkor a medáliákat a súlylökő Márton Anita bronzérmét leszámítva mindössze három sportágban, vívásban, úszásban és kajak-kenuban gyűjtötték.

Az elnök hozzátette, ők a MOB-ban mindent megtesznek azért, hogy az eredmények a lehető legjobbak legyenek. A bizottság feladata elsősorban e tekintetben arra korlátozódik, hogy minél jobban segítsék az sportállamtitkárság munkáját, mivel Magyarországon az állami sportirányítás dönt a beáramló források elosztásáról.

„Az anyagiak megléte szükséges, de nem elégséges feltétel. Fontos, hogy meglegyen a megfelelő számonkérés és következmény, különben nem lehet elvárni, hogy a teljesítmény megszülessen” – fogalmazott Kulcsár, aki szerint épp ezért kiemelten fontos, hogy a pénzek jól hasznosuljanak.

A MOB jövőjéről kifejtette: a közgyűlésen várhatóan elfogadják az intézménystratégiát, amelyen már dolgoznak egy ideje, ezt követően pedig belevágnak versenysport-stratégiába.

„Ez nagyon összetett kérdés, amely a kiválasztással kezdődik: az iskolákban hogyan mérjük fel a gyerekeket, ezek az adatok hova kerülnek, utána a szövetségekben történik-e toborzás és ajánlás, hogy a gyerekek miben ügyesek. Ez egy nagyon komoly és alapos átgondolást igénylő kérdés” – mondta a MOB elnöke.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31