Tokió 2020: a NOB kizárta az AIBA-t a játékokról

2019.06.26. 11:54
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megvonta a Nemzetközi Ökölvívó-szövetségtől (AIBA) azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját.

A lausanne-i kongresszus szerdai napján a küldöttek egyhangúlag szavazták meg az igazgatótanács által májusban elfogadott indítványt. Ennek értelmében nemcsak a sportág ötkarikás versenyeit, hanem a kvalifikációs sorozatot is a NOB bonyolítja le, és a szervezet már közölte is ennek részleteit. Az olimpiai testület munkacsoportot hozott létre, ennek a feladata a kvalifikációs tornák és az olimpiai verseny megszervezése. a kvalifikációs sorozatot is a NOB bonyolítja le, és a szervezet már közölte is ennek részleteit. Az olimpiai testület munkacsoportot hozott létre, ennek a feladata a kvalifikációs tornák és az olimpiai verseny megszervezése.

Az elfogadott kvalifikációs rendszer alapján 2020 januárja és áprilisa között négy regionális – afrikai (Dakar), európai (London), ázsiai és óceániai (Kína), illetve amerikai (Buenos Aires) – tornát rendeznek, melyekről súlycsoportonként négy férfi és két női ökölvívó jut kvótához, majd májusban lesz egy utolsó, úgynevezett világkvalifikációs verseny Tokióban, melyen feltöltik a mezőnyt.

A japán fővárosban Rióhoz hasonlóan 286 bokszoló indulhat, a női mezőny létszámát 36-ról 100-ra emelték, míg a férfiakét 250-ről 186-ra csökkentették. A férfiaknál nyolc, a nőknél öt súlycsoportban versenyeznek majd.

Az AIBA az első nemzetközi szövetség, melyet a NOB megfosztott attól, hogy megrendezze saját sportágának ötkarikás eseményeit.

Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válságban van. Vu Csing Kuo korábbi elnök 2017 nyarára csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, ám leváltásával sem sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Helyére tavaly januárban ideiglenesen az üzbég Gafur Rahimovot választották meg, akit az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítanak, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, „Rahimov Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A NOB már akkor tiltakozott személye ellen, ám hiába kérte hosszú ideig, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra, a szövetség a tavaly novemberi tisztújításán mégis az üzbéget választotta meg. Ezt követően az olimpiai bizottság november végén befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta. Az üzbég végül márciusban lépett a háttérbe, és bízta másra a szövetség irányítását.

A kapcsolat befagyasztása azt jelentette, hogy a NOB felfüggesztette az AIBA-nak szánt pénzek kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatta az olimpiai öt karikát és a 2020-as nyári játékok emblémáját. A döntés következménye volt az is, hogy az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki. A mostani állásfoglalás ezeket erősítette meg.

Az AIBA nemrégiben elutasította, hogy végrehajtó bizottságának orosz tagja, Umar Kremlev üzletember magánforrásból 16 millió dollárral rendezze a szövetség tartozásait.

Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág – csak az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt –, míg az AIBA 203 tagországgal a világ harmadik legnagyobb sportszervezete.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
12 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik