Csupasport: bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

2019.08.10. 19:24
Címkék
Az egyik leghihetetlenebb túrázós történet minden bizonnyal Aron Ralstoné, akinek majdnem tragédiával végződő 2003-as esete pontosan megmutatta, miért jó, ha más is tudja, hova mentünk túrázni.

Április 26-án, miközben az egy utah-i kanyonban barangoló Aron Ralston a sziklába vájt ösvények mélyére ereszkedett, a keze alatt elmozdult az egyik lazán függő, méretes szikla, és bár nem zuhant rá, az esés végén annyira hozzászorította a falhoz a jobb kezét, hogy nem tudta onnan kihúzni. Nem tudott sehova menni, nem volt térereje, hogy felhívjon valakit, és ami a legrosszabb, senkinek sem szólt előtte, hová megy túrázni.

Összesen nagyjából 350 milliliter vize maradt, és élelem gyanánt csak két burritója – nem véletlenül, hiszen rövid túrára készült. Miközben ezeket igyekezett beosztani, folyamatosan próbálta kiszabadítani a karját, de hiába faragta fáradhatatlanul a követ. Ekkorra már pontosan tudta, milyen lehetetlen helyzetbe került.

Aron Ralston elképesztő túléléstörténetét elolvashatják a csupasport.hu oldalon, amelyen megtudhatják, mit kell betartania annak, aki sznorkelezni kezd, és olvashatnak Sharon Gayterről, aki megdöntötte a Brit-szigetek keresztülfutásának világrekordját.

Legfrissebb hírek

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
2026.06.11. 15:26

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40
Ezek is érdekelhetik