Asztalitenisz: nem sikerült a bravúr, búcsúzott az Ecseki, Szudi duó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.15. 14:21
Bár döntő szettre kényszerítette a világ élvonalához tartozó esélyesebb ellenfelét, végül kikapott és kiesett a negyeddöntőben az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó a Linzben zajló asztalitenisz World Tour-viadal férfi páros versenyében.

A nyolcadik helyen kiemelt magyar kettős, amely először jutott nyolc közé ilyen rangos – úgynevezett platina besorolású – WT-tornán, pénteken a harmadikként rangsorolt kínai Liang Csing-kun, Lin Kao-jüan kettős ellen lépett asztalhoz.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján az első szett szoros csatában lett a riválisé (10:12), ezután azonban két, 8-ra megnyert játszmával Szudiéknak sikerült fordítaniuk. A negyedik játszmában kissé elvesztették a fonalat a mieink, csupán négy pontot tudtak szerezni ebben a szakaszban, így jöhetett a döntő szett.

Sokáig ebben is viszonylag szoros volt az állás, de végül Liangék érvényesítették a papírformát (11:7), és 3:2-es sikerükkel ők kerültek a legjobb négy közé.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik