Asztalitenisz: Madarász nem bírt az Európa Top 16 másodikjával

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 18:09
null
A női és a vegyes páros után immár női egyesben sincs versenyben magyar játékos (Fotó: Tumbász Hédi)
Női egyesben a mieink közül egyedüliként versenyben lévő Madarász Dóra négy játszmában kikapott a holland Britt Eerlandtól a nyolcaddöntőben a BOK-csarnokban zajló budapesti world tour versenyen.

 

A három párosszám után – női és vegyes párosban kiestek a mieink, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős viszont bejutott a pénteki negyeddöntőbe – a női egyes következett a budapesti world tour verseny főtáblájának első napján. Mivel a selejtezőt egyetlen magyar sem vészelte át, már csak az alanyi jogon a főtáblára sorsolt Madarász Dóra volt érintett, a 16 közé jutásért a holland Britt Eerland ellen állt asztalhoz.

„Közepesnek mondanám a sorsolást, lehetett volna jobb, de rosszabb is” – mondta a találkozó előtt női válogatottunk szövetségi kapitánya Bátorfi Zoltán. Azért az mindenképpen óvatosságra intett, hogy a holland február elején, az Európa Top 16 versenyen döntőt játszott, s végül ezüstérmes lett, azaz jó formában van, ám ez a januári csapat olimpiai selejtezőn remeklő Madarászra is igaz. A lendület azonban a jelek szerint inkább a világranglistán 47. helyen álló hollandnál tartott ki, aki ellentmondást nem tűrő, határozott játékkal, a vártnál jóval simább meccsen intézte el a nála tizenkilenc hellyel hátrább rangsorolt Madarászt, így a női és a vegyes páros után immár női egyesben sincs versenyben magyar játékos.

WORLD TOUR, BOK-CSARNOK
NŐI EGYES, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Eerland (holland)–Madarász Dóra 4:0 (3, 3, 7, 6)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik