AIPS: „A vörös zónában élek, tartok tőle, a nyáron nem lesz olimpia”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.18. 19:38
null
Vigevanóban is elnéptelenedtek az utcák (Fotó: AFP)
Személyes hangvételű írással jelentkezett a Nemzetközi Sportújságírók Szövetségének elnöke, Gianni Merlo, aki maga is a koronavírus-járványtól leginkább sújtott észak-olaszországi régióban él.

Merlo a 63 ezer lakosú Vigevanóból írt, a település Lombardiában található, 30 km-re Milánótól. Ezt a régiót szokták az úgynevezett vörös zóna kifejezéssel is illetni, miután itt a legsúlyosabb az országban a járványügyi helyzet.

Gianni Merlo: Legyen az újságíró igazodási pont

„A szívemben továbbra is arról álmodom, hogy a tokiói olimpiát a tervek szerint meg tudják rendezni, ez ugyanis azt jelentené, hogy képesek voltunk túljutni a koronavíruson. A realitás azonban sajnos egy másfajta képet mutat a közeljövőre nézve” – jegyezte meg az AIPS elnöke a szervezet honlapján megjelent helyszíni beszámolójának elején.

Mint írja, az egymást váltó szirénázó mentőautók félelmet keltenek az otthon maradó emberekben, ráadásul a közösségi médiában olyan hírek keringenek, hogy a fiatalokat sem kíméli a járvány, és volt olyan család, amely nem látta a gyerekét, miután kórházba került, és mivel a temetéseket betiltották, már csak egy urnát kaptak a kezükhöz. A halálesetek száma napról napra nő, egyes szakértők szerint még nem is érte el csúcspontját a járvány az olaszoknál.

Merlo abból indul ki, hogy mivel más országokban csak a napokban vezettek be korlátozó intézkedéseket, ezeken a helyeken később fog tetőzni a járvány, így hosszabb ideig fog tartani a kilábalás is.

„Ezen okok miatt vagyunk pesszimisták az olimpia júliusi megrendezésével kapcsolatban, és úgy hisszük, fontos lenne egy B-terv, mivel az egész nyári versenyszezon veszélyben van. Olvassuk a híreket, mit tehet a tüdővel ez a vírus, egy élsportoló esetében akár a karrierje végét is jelentheti. A NOB helyesen a sportolókat helyezi a figyelem középpontjába, és nem akarja veszélybe sodorni a jövőjüket.”

„Természetes, hogy későbbre halasztják a végleges döntést a kérdésben, de nem jó, ha áltatjuk magunkat. Az emberiségnek súlyos árat kell fizetnie idén, hogy kilábaljon ebből a tragédiából. Mivel a sport egyetemes része a társadalomnak, szintén károkat fog szenvedni, de szerencsére hamar talpra tud majd állni, ha világos gondolatok lesznek az emberek fejében. A koronavírus által legjobban érintett vörös zónában élek, így tartok tőle, a nyáron nem lesz olimpia.”

Gianni Merlo szerint fontos lenne egy B-terv (Fotó: Dömötör Csaba)
Gianni Merlo szerint fontos lenne egy B-terv (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09