Öttusa: elmarad a hét végén az országos bajnokság

I. SZ.I. SZ.
2020.03.12. 21:47
A koronavírus miatt elmarad az öttusázók péntekre és szombatra tervezett budapesti országos bajnoksága.

„Nem öröm, hogy a hazai legjobb felnőtt és utánpótlás-versenyzők nem állhatnak rajthoz, ráadásul spanyol és mexikói sportolók is jelezték indulási szándékukat. Az ifik és a juniorok számára a verseny fontos válogató lett volna a soron következő világeseményekre, a felnőttek pedig a VK-viadalok előtt lemérhették volna, hol tartanak a felkészülésben. Kértem fentiek szíves tudomásulvételét és betartását mindannyiunk érdekében, valamint megértésüket a kialakult helyzet miatt” – idézte a feol.hu Gallai Istvánt, a szövetség főtitkárát. „Nem öröm, hogy a hazai legjobb felnőtt és utánpótlás-versenyzők nem állhatnak rajthoz, ráadásul spanyol és mexikói sportolók is jelezték indulási szándékukat. Az ifik és a juniorok számára a verseny fontos válogató lett volna a soron következő világeseményekre, a felnőttek pedig a VK-viadalok előtt lemérhették volna, hol tartanak a felkészülésben. Kértem fentiek szíves tudomásulvételét és betartását mindannyiunk érdekében, valamint megértésüket a kialakult helyzet miatt” – idézte a feol.hu Gallai Istvánt, a szövetség főtitkárát.

Az elmaradt ob pénteki napján, saját felelősségre, laser run futamokat rendez a honi szövetség. A MÖSZ illetékesei arról tájékoztatták a sportolókat, a futamokon a részvétel nem kötelező, semmilyen következménye nem lesz, ha valaki nem akar ezen részt venni.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:14

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
2026.08.11. 09:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00