Tokió 2020: „A többletköltség elosztása nagy kihívás”

2020.03.28. 18:57
Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint nehéz lesz annak eldöntése, hogy ki állja a játékok jövőre halasztásából fakadó elkerülhetetlen többletköltségeket.

Az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz portál emlékeztetett, hogy Japán 12 milliárd dollárt fordított a játékokra, amellyel kapcsolatban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke figyelmeztetett, hogy a költségek emelkednek.

Ezzel egyetértett Mori is, aki az olimpiai programban érintett 33 nemzetközi sportági szövetségnek írt levelében kifejtette: „a halasztásból adódó többletköltségek elkerülhetetlenek”.

„A döntés, hogy ezeket a költségeket ki állja, az egyik legnagyobb kihívást jelenti” – tette hozzá a sportvezető. Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1.9 billió forintba) kerül.

A NOB és a japán házigazdák kedden jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem 2021-ben rendezik meg Tokióban a nyári olimpiát. A modern kori játékok 124 éves történetében korábban még nem került sor halasztásra.

Legfrissebb hírek

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
21 órája

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20
Ezek is érdekelhetik