Tokió 2020: átvette az olimpiai lángot a japán szervezőbizottság

MTI MTIMTI MTI
2020.03.19. 12:07
A tokiói nyári játékok szervezőbizottságának tagjai átvették az olimpiai lángot csütörtökön Athénban.

A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a szervezők képviseletében Imoto Naoko vette át a lángot, amely pénteken érkezik majd meg Japánba.

A lángot múlt csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtották meg, ezt követően került volna sor a hétnapos görögországi lángfutásra, amelyet a sok érdeklődő miatt már pénteken félbe kellett szakítani. Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába.

A láng Japánban a tervek szerint az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg. Ugyan a vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek elmaradnak.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35