Tokió 2020: Demeter Bence kibírja az egy év halasztást

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 09:25
null
Demeter Bence nem örül az olimpiai halasztásnak, de megoldja az új kihívást is (Fotó: Tumbász Hédi)
A tokiói kvótás öttusázó, Demeter Bence pályafutásának nem vet véget az olimpia elhalasztása, ám felkészülését megnehezíti a világkupák törlése.

„Nem igazán örültem az olimpia elhalasztásának, de teljes mértékben elfogadtam, megfontolt, érett döntés született a NOB és a japán szervezők részéről. Most fontosabb dolgok is vannak a világban, a járványhelyzetet kell megoldani. Nem tartozom az idősebb versenyzők közé, kibírom az egy év halasztást" – mondta az MTI-nek az Alba Volán 30 éves, csapatban és váltóban világbajnok, egyéni Európa-bajnoki bronzérmes versenyzője.

Hozzátette, hogy mostanában jó formában érezte magát, bár korábbi sérülései, műtétei miatt az idén még nem indult jelentős viadalokon.

„Csak kisebb versenyeken vettem részt, az első igazi visszajelzés az országos bajnokság lett volna, de a járványhelyzet miatt már azt sem lehetett megtartani március közepén. Jó lett volna megtudni, hol tartok a felkészülésben. Most éppen a szófiai világkupán versenyeznék, de azt is törölték, mint ahogy a májusi budapesti világkupát is"
– mondta.

Elárulta, hogy az olimpia elhalasztása, illetve a világkupák törlése miatt kicsit alábbhagyott a motivációja, és át kellett dolgozniuk a felkészülését.

„Most szintfenntartó edzéseket végzünk, amíg nem lesz nagyobb szigorítás. A futást meg tudjuk oldani, és mivel Székesfehérváron minden bezárt, úszásra a fűzfői uszodában, a lövészetre az UTE lőtérén kaptunk lehetőséget. A lovaglás most kimarad az életünkből, és a vívás is legfeljebb iskolázást jelent"
– fogalmazott.

Demeter Bence szerint komolyabb felkészülés csak akkor kezdődhet, ha véget ér a járvány és a versenyeknek lesz kitűzött időpontjuk, amihez a formát lehet igazítani. Bízik benne, hogy a július elejére tervezett székesfehérvári Európa-bajnokságot az ősszel meg lehet tartani, és előtte, nyár végén pótolják a bajnokságot is, amelyen felmérheti formáját és ismét megcélozza első egyéni aranyérmét.

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
3 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
8 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
12 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
13 órája

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
2026.02.05. 18:05

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31
Ezek is érdekelhetik