Asztalitenisz: Madarász bízik a szeptemberi rendezésésekben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 14:03
null
Madarász szerint egy jó sorsolással akár menetelhetünk is, és Ginával egy kicsit más lehet a helyzetünk, mint nélküle (Fotó: Földi Imre)
Madarász Dóra, a januárban olimpiai kvótát szerző magyar női asztalitenisz-válogatott játékosa bízik abban, hogy szeptemberben az Európa-bajnokságot és a csapat-világbajnokságot is meg lehet már rendezni.

 

A nemzetközi szövetség egyelőre június 30-ig függesztette fel a versenyeit, Madarász Dóra a M4 Sportnak elmondta: „nagyon-nagyon örülne”, ha a szeptember végére halasztott világbajnokságon, valamint előtte az Európa-bajnokságon is tudnának már játszani.

Madarász több mint egy hónapja szüleivel együtt a kecskeméti otthonukban tartózkodik, ahol az erőnléti edzések mellett sportágspecifikusan a garázsban tud készülni, amelyből kisebb pingpongtermet alakítottak ki, így ott egy adogatógép segítségével gyakorolhat.

A játékos januárban hosszabbította meg szerződését francia klubjával, a Lille-lel, amelyben a koronavírus-járvány következtében életbe lépett halasztások és törlések miatt egy hónappal ezelőtt játszhatott legutóbb.

„Franciaországban már akkor rosszabb volt a helyzet, meg is beszéltük az ellenfél játékosaival, hogy figyelünk az előírásokra, és nincs a szokásos kézfogás sem. Múlt héten aztán e-mailen kaptam értesítést, hogy vége a bajnokságnak, nem hirdetnek bajnokot, valamint nincs kieső és feljutó sem. Eddig ennyit tudok biztosan, de azt is mondták, hogy a következő szezon elkezdődhet ősszel” – nyilatkozta.

A kényszerszünet előtt kiváló teljesítményt nyújtott a játékos, aki kiemelte: az asztaliteniszre is érvényes az, ami számtalan más sportágra, hogy annyi időre van szükség a forma visszanyerésére, amilyen hosszú volt előtte a kihagyás.

A kvótaszerzésnek nem lehetett részese a várandós Póta Georgina, aki viszont gyermekének megszületését követően az olimpián már számításba vehető, tekintve, hogy a tokiói ötkarikás játékokat idén nyárról jövőre halasztották. Madarász Dóra hangsúlyozta: Póta „zseniális játékos”, amennyiben pedig visszanyeri a formáját és képességeinek megfelelően tud játszani, a magyar női csapat jó esélyekkel indulhat az olimpián.

„Egy jó sorsolással akár menetelhetünk is, és Ginával egy kicsit más lehet a helyzetünk, mint nélküle” – mondta Madarász, aki Póta távollétében főszerepet vállalt a csapatkvóta megszerzésében.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik