Csupasport: Parti András felajánlotta vérplazmáját

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 19:09
Márciusban betegeskedett, de a koronavírustesztje negatív, így a hegyi kerékpáros továbbra is a tokiói játékokra készül, s elhessegeti a gondolatot, hogy akár 2022-re is tolódhat az olimpia.
– Átesett a betegségen?

– Noha volt olyan orgánum, amely betegként írt rólam, ez csak egy lehetőség, mert a tesztem negatív lett. Március közepén Törökországban versenyeztem, aztán egy-két napig beteg voltam. Már itthon és külföldön is beindult a járvány, és hazaérve nekem is bedurrant a torkom, köhögtem, majd' megőrültem, annyira fájt. Utána hívtam a körzeti orvost és a koronavírus információs vonalat is. Egy héttel később sikerült tesztet csináltatni, nyálkahártyából vettek mintát, negatív lett, ráadásul amikor elvégezték, addigra jól is voltam.

– Akkor nem is volt koronavírusos?
– A teszt szerint nem, de elképzelhetőnek tartom, hogy mégis, mindenesetre a plazmaadással vélhetően kiderül, hiszen vért is vizsgálnak. Egyébként amikor rosszul éreztem magam, egyszer volt harmincnyolc Celsius-fokos hőemelkedésem, és folyt az orrom, illetve utána majdnem egy hónapig gyengébbnek éreztem magam. Kezdetben az edzés negyedénél azt mondtam, nem bírom végigcsinálni, aztán fokozatosan jobban lettem. A tesztem negatív eredményt hozott, ám két hétre karantenizáltam magam, csak otthon edzettem, görgőztem.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

 

Legfrissebb hírek

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik