Öttusa: egyelőre csak laser run-felmérőket tartanak

MTI MTIMTI MTI
2020.06.15. 12:02
Az új hazai versenynaptárat egyelőre nem tudja összeállítani a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ), mert várnia kell a nemzetközi programra, viszont a múlt héttől már szervez versenyeket, igaz, csak a lövészettel kombinált futásban, azaz laser runban.

„A nemzetközi szövetség egyelőre csak arról döntött, hogy az idei évre kiírt világkupákat 2021-re helyezi át. Nem lehet tudni, mely nemzetközi versenyeket törlik, vagy rendezik egy későbbi időpontban, ezért egyelőre várakozó állásponton vagyunk, és rendszeresen sürgetjük a döntéshozókat” – nyilatkozta az MTI-nek Gallai István, a MÖSZ főtitkára, megemlítve azt is, hogy az idén június-júliusra, Székesfehérvárra tervezett felnőtt Európa-bajnokság sorsa is kérdéses. Az nemzetközi szövetség (UIPM) szeptember 17-21-i dátumot javasol, de az európai és a magyar szövetség szerint is ez korai, nem lenne idő a megfelelő felkészülésre.

Hozzátette, azt sem tudja még, hogy mikor rendezhető meg a március 13-14-ről a koronavírus-járvány miatt elhalasztott felnőtt országos bajnokság.

A főtitkár beszélt arról is, hogy a tréningek még nem mindenhol indultak el mind az öt számban, de futni és lőni a karantén idején is tudtak a versenyzők, ezért bizonyos szempontból edzésben voltak. Ezt kihasználva a szövetség június elejétől laser run-felmérőket hirdetett.

„Ezeken az edzésen belüli nyílt felmérőkön összemérhetik erejüket az egyesületek, és a szövetségi kapitányok is képet kaphatnak a versenyzők állapotáról. Június kilencedikén a Margitszigeten indult a sorozat, ahol a Trion SC és a MAFC versenyzői küzdöttek egymással, másnap Székesfehérváron került sor felmérőre, de rendeztek már egy-egy állomást Csepelen, Dunakeszin és a KSI-ben is” – mondta a főtitkár és hozzátette, továbbra is több helyszínen szeretnék lebonyolítani a felmérőket, hogy ne jöjjön össze túl sok versenyző és szurkoló egy helyen, így vigyázva a résztvevők egészségére.

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47