AIPS: fókuszban a női újságírók az első online szemináriumon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 12:30
null
Online szemináriumot szervez az AIPS a női sportújságírók helyzetéről (Fotó: aipsmedia.com)
Majdnem száz országból mintegy négyszáz újságíró regisztrált a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) első online szemináriumára, melynek keretében négy napon keresztül vitatják meg a női (sport)újságírók helyzetét, problémáit és a lehetséges megoldásokat.

Az AIPS bevezetőjében kiemelte, hogy míg az újságíró képzésekben már nagyobb számban vesznek részt nők, vezető beosztásig csak kevesen jutnak el, a fizetésbeli különbség pedig továbbra is jelentős a két nem között. A nemzetközi szövetség mostani szemináriumán a női újságírók a világ különböző pontjairól oszthatják meg véleményüket, miközben a felszólalók között a szakma jeles képviselői szerepelnek.

Az egyébként nagyrészt angol nyelven folyó szeminárium újdonsága, hogy francia, spanyol és arab tolmács is igénybe vehető. A program mind a négy napon (július 21., 23., 28., 30.) 14 órakor kezdődik, a legelején Gianni Merlo elnök üdvözli a résztvevőket.

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottságának tagja több tanácskozást szervezett a témában már itthon, a februári, budapesti AIPS-kongresszuson kerekasztal-beszélgetést vezetett a nők sportújságírásban betöltött szerepéről. A mostani szemináriumon is felszólal, a csütörtöki előadók között kapott helyet.

Csisztu az NSO-nak elmondta, a női sportújságírók aránya világszerte nem éri el a tíz százalékot. Ez a szomorú trend lesz az első nap témája, míg a további napokon szó lesz többek között a női kollégákat érő hátrányos megkülönböztetésről, és arról, hogy a járványhelyzet tovább nehezítette az egyébként sem könnyű helyzetüket.

Regisztrálni ide kattintva lehet!

Csisztu Zsuzsa is előadást tart a csütörtöki napon
Csisztu Zsuzsa is előadást tart a csütörtöki napon

 

Legfrissebb hírek

Immár hivatalos: Csisztu Zsuzsa az AIPS elnökjelöltjei között

Egyéb egyéni
2026.01.31. 23:11

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Az MSÚSZ Csisztu Zsuzsát jelöli az AIPS elnöki posztjára

Egyéb egyéni
2026.01.19. 14:28

Duplantis: Budapest és a magyar közönség világrekordokra inspirál

Atlétika
2026.01.04. 11:19

Armand Duplantis és Aitana Bonmatí lett az év legjobbja az AIPS szavazásán

Egyéb egyéni
2025.12.30. 13:14

Indiában is nyitnának a magyar kajak-kenu sikerek és szaktudás iránt

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:37

Az AIPS is beszámolt az Aranycipő pénteki átadásáról

Spanyol labdarúgás
2025.11.01. 17:20

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik