Tokió: év végéig döntenek a szükséges vírusellenes intézkedésekről

MTI MTIMTI MTI
2020.09.15. 11:58
null
John Coates szerint év végéig eldől, hogy milyen pluszintézkedések mellett lehet megtartani a tokiói olimpiát (Fotó: AFP)
Az esztendő végéig határoznak a szervezők arról, milyen járványügyi intézkedésekre lesz szükség a koronavírus-helyzet miatt jövő nyárra halasztott tokiói olimpia biztonságos megrendezéséhez.

John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testületének elnöke kedden kiemelte: minden szükséges erőforrást megmozgatnak az ötkarikás játékok megrendezéséhez.

„Jelenleg az az elhatározásunk, hogy folytatjuk” – mondta azon az ünnepségen, amelyet a 2000-es sydney-i olimpia nyitóünnepségének 20. évfordulója alkalmából tartottak. Mint elárulta, a tervezetet a pandémia aktuális alakulásának függvényében fogják megalkotni. A határozat tartalmazni fogja majd a többi között az ünnepségek nagyságának szabályozását, a résztvevő tömeg mértékének esetleges korlátozását, valamint a Japánba érkezők számára előírt karantént.

Coates múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a játékokat az oltással vagy anélkül, de mindenképpen megrendezik. Hasonlóan foglalt állást Hasimoto Szeiko, az olimpiáért felelős japán miniszter és Koike Juriko, Tokió kormányzója is. A NOB elnöke, Thomas Bach pedig rámutatott: a tesztelés és a koronavírus elleni vakcina szerepet játszanak az előkészületekben, megkönnyíthetik a játékok és a felvezető versenyek megrendezését, ugyanakkor nem csodafegyverek.

A japán kormány és a NOB márciusban hozta meg történelmi döntését az olimpia jövő évre halasztásáról. Az ötkarikás játékokra így a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig tart a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09