Sakk: Nem ihatsz és drogozhatsz, ha világbajnok akarsz lenni – Polgár Judit a CNN-nek

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 21:48
null
Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója a CNN-nek nyilatkozott (Fotó: Földi Imre, archív)
Polgár Judit kétszeres olimpiai bajnok sakkozó a CNN-nek adott interjút a Netflixen nagy sikerrel futó Vezércsel című sorozatról.

A Netflixen nagy sikerrel futó Vezércsel című sorozatról beszélt Polgár Judit, ami egy fiatal női sakkozó útját mutatja be a kezdetektől egészen a világ legjobbjai elleni összecsapásokig. Ugyan a karakter fiktív, viszont sok esetben reprezentatív képet ad a sorozat a sakk világáról. A CNN minden idők legjobb női sakkozójának tartott Polgárt, illetve Garri Kimovics Kaszparov, korábbi sakkvilágbajnokot kérdezte a hat részes minisorozatról.

„Őszintén szólva, engem is meglepett, milyen nagy sikernek örvend a sorozat világszerte. Szerintem az összes sakkjátékosnak nagyon izgalmasak bizonyultak benne a játszmajelenetek. A meccseknél én is próbáltam kitalálni, hogy vajon miképp fogják lezárni az összecsapásokat. Nagyon remélem, hogy a sorozat sikere által sok fiatal lány akarja majd kipróbálni a sakkot.”

Polgár Judit elmondta, több helyen reálisnak érezte a sorozatot, főleg a mérkőzésjeleneteknél. Közös vonásként megemlítette, hogy a főszereplő, Anya Taylor-Joy (a sorozatban: Beth Harmon) is fiatalon kezdte a sakkot, akárcsak ő – Polgár Judit ötévesen, míg Beth Harmon nyolcévesen a minisorozat szerint

„El kell mondanom viszont, hogyha valaki világbajnok akar lenni, nem engedheti meg, hogy igyon és drogozzon” – mondta Polgár, mivel a sorozat főszereplője gyakran élt ezekkel.

Az interjú során bejátszottak egy jelenetet Polgár Juditról, amelyben 12 évesen sakkozik, ráadásul azt, amit pont a riporter, Christiane Amanpour készített 1989-ben, New Yorkban. Polgárt megkérdezték arról is, hogyan reagáltak akkoriban a felnőttek, akiket gyerekként legyőzött.

Amikor gyerek voltam, többször is előfordult, hogy nem a legmegfelelőbben reagáltak arra, hogy elverem őket, mivel úgy gondolom, nem tudták helyén kezelni azt, hogy egy 10-12 éves gyerek legyőzi őket. Amikor először győztem le egy nagymestert, ő eléggé nehezen viselte: elhagyta a játékteret, majd fejét verte a liftbe.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.

Legfrissebb hírek

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
2025.09.12. 12:25

Ezért érdemes volt futballozni! – vb-selejtezők, sorozat, 7. rész

Képes Sport
2025.09.01. 14:00

Megvertük a ruszkikat! – vb-selejtezők, sorozat, 6. rész

Képes Sport
2025.08.25. 13:59

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.08.20. 08:35

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Jó játék nincs, továbbjutás van – vb-selejtezők-sorozat, 3. rész

Képes Sport
2025.08.06. 16:14

A védelem újrahúzva, de meg lehet teremteni az egyensúlyt a támadósorban? – így állhat fel az új idényben a Real Madrid

Minden más foci
2025.08.05. 13:54

Polgár Judit különleges sakkfesztiválon diadalmaskodott

Egyéb egyéni
2025.07.16. 10:43
Ezek is érdekelhetik