Csupasport: a futóvilág, ami körülvesz

Vágólapra másolva!
2020.12.25. 08:24
Címkék
A karácsonyi készülődés közepette picit megcsappant a blogszemlében idézhető bejegyzések száma, de mindez azért is lehet, mert a hobbifutók számára is eljöttek a csendesebb hetek.

„Nemrég olvastam egy anyagot a mindful-futásról, ami elgondolkodtató volt számomra, és próbáltam hasznosítani a legutóbbi kocogásaim során. A kifejezés nagyjából arra vonatkozik, hogy meg kell élni az adott pillanatot, ott kell lenni a jelenben, és azzal foglalkozni, ami épp történik, legyen az kellemes, vagy sem. Legalábbis én így fordítottam le magamnak. Hogy miért is fontos ez számomra?

Mert ebben a vacak évben a futásaim során is elég sokat agyaltam a problémákról, munkáról, történésekről, amivel eltereltem a figyelmemet arról a tevékenységről, amit egyfelől azért is űzök, hogy kikapcsoljon. A mindful-futásról azt olvastam, hogy figyelni, koncentrálni kell végig az edzés alatt, és csak arra, semmi másra: tehát például a légzésre, talajra érkezésre, a körülöttem levő világra" – írja cikkében kollégánk, Szalay Hédi.

A Csupasporton ezenkívül olvashatnak a „Strava-betegségről", amely idén az egyik legolvasottabb cikkünk volt, és Tokió egyik legszebb túraútvonaláról, amelynek teljesítése akár többnapos is lehet, a testet és a lelket is feltölti.

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2025.12.24. 15:06

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19
Ezek is érdekelhetik