Gyász: elhunyt Csatári József, olimpiai bronzérmes birkózó

D. ZS.D. ZS.
2021.01.30. 11:04
null
Életének 78. évében elhunyt Csatári József<a href="https://www.facebook.com/magyarbirkozosport/photos/a.224966101011099/1743924865781874/"> (Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)</a>
Gyászol a magyar birkózócsalád: türelemmel viselt, hosszú betegség után életének 78. évében elhunyt a kétszeres olimpiai bronz-, valamint kétszeres vb- és Eb-ezüstérmes Csatári József.

 

Csatári József haláláról családja adott tájékoztatást, a hírt a Magyar Birkózószövetség is megerősítette.

A jellegzetes rekedt hangja miatt Susogó becenéven szerették és tisztelték a szőnyeg környékén. 1943. december 17-én született Budapesten, először, mint a legtöbb gyerek, focizni kezdett, hamar megnőve atletizált, súlylökéssel próbálkozott, majd kézilabdázott. 1959-ben találta meg szeretett sportágát, a birkózást, amit a Kinizsi Húsosban kezdett űzni, emellett hentes és mészárosként dolgozott a Vágóhídon. 1963-ban került be a válogatottba, 1965-ben igazolt az akkori csúcsklubba, a Budapesti Honvédba.

Az eredmények is jöttek, hiszen összesen hat világversenyes érmet szerzett, az elsőt, egy Eb-bronzot 1966-ban, az utolsókat, egy-egy Eb- és vb-ezüstöt 1973-ban. Mindkét fogásnemben klasszis teljesítményre volt képes, legtöbb sikerét szabadfogásban érte el, de 1970-ből van kötöttfogású vb-ezüstje is. Utóbbit a legnehezebbek között érte el, barátját és edzőpartnerét, a tragikusan fiatalon elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánt pótolva. Pályafutása csúcspontjainak az ötkarikás bronzérmeit tekintette, 1968-ban, Mexikóvárosban a félnehézsúlyúak, 1972-ben Münchenben a 100 kilósok között állhatott a dobogóra. 1975-ben vonult vissza.

Az utóbbi években súlyos betegséggel küzdött, tavaly az egyik lábát is amputálni kellett, de pozitív, életigenlő hozzáállása, no meg a régi barátok, sporttársak látogatása, törődése segítette őt a felépülésben. 2016-ban megkapta a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) Életműdíját, ekkor egy interjúban így fogalmazott: „A sportág erőt adott, emberré formált és megadta a tartást az élethez.”

Csatári Józsefet az MBSZ saját halottjának tekinti, temetése időpontjáról természetesen hírt adunk.

Isten veled, Susogó!

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54