Párizs 2024: az sem változtat a terveken, ha a tokiói olimpia elmarad

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 12:11
null
Tony Estanguet kijelentette, a két olimpia sorsa nem függ egymástól (Fotó: AFP)
A 2024-es párizsi olimpiát megrendezik a terveknek megfelelően, függetlenül attól, hogy a koronavírus-járvány miatt tavalyról idén nyárra halasztott tokiói nyári játékoknak mi lesz a sorsa – közölte szerdán a Magyar Távirati Iroda által is idézett francia szervezőbizottság.

 

 

A múlt héten a házigazda és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is cáfolta azt a brit sajtóinformációt, amely szerint a japán kormány már eldöntötte, hogy törlik a tokiói eseményt – mindkét fél határozottan kiállt az olimpiai rendezés mellett.

„A válság kezdete óta a sportvilág alkalmazkodik a kialakult helyzethez. Természetesen a tokiói szervezők csak akkor bonyolítják le a játékokat, ha a körülmények megengedik” – mondta a Le Monde című lapnak Tony Estanguet, a párizsi olimpiai szervezőbizottság vezetője.

„Különböző megoldásokon dolgoznak, hogy alkalmazkodjanak az egészségügyi háttérhez, ezek közé tartozik a nézők előtti vagy nézők nélküli rendezés, a tesztelések menete, illetve a buborékrendszer. Mindenre gondolnak, hogy a játékokat egészségügyi szempontból teljes biztonságban lehessen megrendezni"
– tette hozzá a francia szakember.

Az MTI felidézte, amikor januárban Japánban vészhelyzetet hirdettek a rekordszámú koronavírus-fertőzött miatt, a britek négyszeres olimpiai bajnok exevezőse, Matthew Pinsent felvetette, hogy 2024-re kellene halasztani a tokiói olimpiát. Estanguet ezzel szemben közölte: a párizsi játékok dátumain nem változtatnak.

„A NOB-bal folytatott tárgyalásaim során nem az volt a benyomásom, hogy újra halasztani fognak– fogalmazott. – A történtek kevéssé befolyásolták a párizsi terveket és előkészületeket, nekünk megvan a magunk menetrendje. A mi 2024-es olimpiánk jól fog sikerülni, függetlenül attól, hogy Tokióban mi történik. Sokakhoz hasonlóan nagyon remélem, hogy megrendezik nyáron a játékokat, de Párizs nincs összekapcsolva Tokió sorsával."

A NOB végrehajtó bizottsága szerdán (ma) tart ülést Svájcban – jegyezte meg beszámolójában az MTI.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
17 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik