Csupasport: masszírozóval alszik a válogatott futballista

2021.02.08. 19:02
Címkék
Trent Alexander-Arnold angol válogatott labdarúgó teljesen rákattant a Theragun masszírozógépre, amely nemcsak a regenerációban, hanem az alvás minőségének javításában is szerepet játszik.

Trent Alexander-Arnold, az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő, négyszeres BEK- és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool 22 esztendős kiválósága megtalálta a tökéletes megoldást a regenerációra és a sportsérülések megelőzésére. Tavaly novemberi vádlisérülését követően ugyanis az angol válogatott játékos „megismerkedett” a Theragun nevű kézi masszírozógéppel, sőt 2020 decemberében a futballistát választották a termékcsalád nagykövetének, méghozzá azért, mert saját bevallása szerint a Theragun állandó részévé vált edzésrutinjának.

A novemberi sérülés sokak szerint részben annak is tulajdonítható, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében – csapattársaival együtt – hosszabb időre a négy fal közé szorult, ahol leginkább videójátékokkal és online sakkal múlatta idejét.

Elmondása szerint a szoba falai között eszmélt rá, mennyire fontos a megfelelő erőnlét és közérzet, és ebbéli nézete csak megerősödött, amikor elkezdett kilábalni sérüléséből. Ebben segített neki a Theragun Pro, amelyet azóta is nap mint nap használ teljesítményének növelésére.

További részleteket olvashat, illetve megismerheti Trent Alexander-Arnold véleményét a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
2026.06.11. 15:26

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40
Ezek is érdekelhetik