Sportfogadás: tippelésben nem talált legyőzőre az NSO

2021.02.11. 15:44
null
Bakos Géza és Murányi Domonkos a trófeával (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sport Online szerkesztősége nyerte a 2020. évi Sajtótippródót. A Sportfogadásban péntekenként megjelenő játékban a rovat újságírói mellett tíz médium munkatársa igyekszik tippjeivel segítséget nyújtani a totózóknak és ezzel együtt egymással is versengenek a bajnoki címért.


Az előző idényt az NSO színeiben a 2018-ban is győzelemig, 2019-ben pedig a második helyig jutó Bakos Géza kezdte meg. Már az első hetekben az élre ugrott és az év második felében magabiztos előnyből adta át a stafétát Murányi Domonkosnak, aki nem engedett a nyerő pozícióból. Végül 543 pontot gyűjtött, így a második helyezettet 13 ponttal megelőzve nyerte meg a Sajtótippródó tavalyi kiírását.

A több évtizedes múltra visszatekintő tippjátékban 2006 óta vesz részt a Nemzeti Sport Online, ez volt a második sikere, így egymást követő harmadik évben is a dobogón tudott végezni.

A legjobban tippelő újságírókat a Szerencsejáték Zrt. egy serleggel jutalmazta.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26