Birkózás: csütörtöktől a BOK-csarnokban küzdenek a mieink a további kvótákért

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 16:06
null
Korpási Bálint közel egy évtized után fogy hetven kiló alá (Fotó: MBSZ)
Tavaly ilyenkor a koronavírus-járvány első hulláma sok minden más mellett elsöpörte a birkózók Budapestre tervezett európai olimpiai kvalifikációját is. A nemzetközi szövetség (UWW) az alapjaiban megváltozott helyzetben továbbra is megbízott a magyar rendezőkben, így most március 18., csütörtöktől március 21., vasárnapig a BOK-csarnokban sor kerülhet a rangos viadalra, természetesen immár szigorú buborékrendszerben – emlékeztetett az MBSZ hírlevele.

Mindhárom szakág hat-hat olimpiai súlycsoportjában feszülnek egymásnak a kontinens azon birkózói, akik nem szereztek kvótát a 2019-es nur-szultani világbajnokságról, s nehéz dolguk lesz, mert kizárólag a döntőbe jutás ér tokiói kvalifikációt, hiszen Japánban kategóriánként csak 16-an versenyeznek majd.

A mezőny erejére jellemző, hogy olimpiai bajnokok, világbajnokok és Európa-bajnokok is szerepelnek majd a budapesti szőnyegen. A mieink közül másfél éve Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg) aranyéremmel, Lőrincz Viktor (kf., 87 kg) ezüstéremmel, Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg) bronzéremmel, Sastin Marianna (női 62 kg) ötödik hellyel szerzett szereplési jogot a kazahsztáni vb-n Tokióra, most – és majd a májusi szófiai világkvalifikáción – követhetik őket a többiek.

A budapesti programot csütörtökön a szabadfogásúak nyitják, a hazai szakvezető, Dvorák László a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) honlapján kifejtette, további egy, optimális esetben két kvótát remél, de „ehhez mindennek tökéletesen kell alakulnia, óriási fegyvertény lenne, ha sikerülne.”

A már kétszeres olimpikon, Eb-2. és -3. Ligeti Dániel (125 kg) a legesélyesebb erre, de a honosított Kuramagomedov Murad (74 kg) és a féléves válogatottbeli felfüggesztése után visszatérő, vb- és Eb-3. Veréb István (86 kg) sem sansztalan öt indulónk közül.

A pénteken kezdő nők kapitánya, Ritter Árpád a 2019-es Eb-győztes, négyszeres vb-3. Barka Emesében (57 kg) bízik a leginkább, mint fogalmazott, „hetvenöt százalékot adok arra, hogy Emese kvalifikálja magát a játékokra.” Mellette nagy név az Eb-2., kétszeres U23-as kontinensbajnok Németh Zsanett (76 kg), neki viszont elképesztően erős a mezőnye, tele világklasszissal.

A szombaton esedékes kötöttfogásban Sike András szakvezető négy emberéből egy befutására számít, „ha ennél több lesz, az hab a tortán”. A vb- és Eb-győztes Korpási Bálint (67 kg) az ötkarikás szereplés érdekében közel egy évtized után fogy hetven kiló alá, de az Eb-3., vk-2. Torba Erik (60 kg) is egy kategóriával lejjebb próbálkozik a szokásosnál.

A magyar csapat: Szekér Szimonetta (53 kg), Barka Emese (57 kg), Szabados Noémi (68 kg), Németh Zsanett (76 kg) – nők; Torba Erik (60 kg), Korpási Bálint (67 kg), Szőke Alex (97 kg), Varga Ádám (130 kg) – kötöttfogás; Halidov Gamzatgadzsi (57 kg), Kuramagomedov Murad (74 kg), Veréb István (86 kg), Korcsog Milán (97 kg), Ligeti Dániel (125 kg) – szabadfogás.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
16 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
3 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik