Csupasport: címvédésre készül a vb-győztes magyar testépítő

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 18:21
Nyircsák József a legígéretesebb testépítőnk, akinek idei célja, hogy ismét a világ legjobbja legyen korosztályában, a májusi Eb-n pedig csak megfelelő formában vállalja a szereplést.

 

– Legutóbb október huszonötödikén, a kolozsvári junior-világbajnokságon lépett közönség elé. Mi történt önnel azóta?
– A verseny után egy hétig pihentem, majd ismét elkezdtem az edzéseket – felelte Nyircsák József, junior világbajnok testépítő. – A tömegnövelés állt a felkészülés középpontjában, vagyis gyűjtögettem a pluszkilókat. Két hete diétázom, most így hangolódom a tavaszi szezonra.

– Amelyről később ejtünk néhány szót, de előtte árulja el, miért nem állt porondra a novemberi, Santa Susannában tartott felnőtt-világbajnokságon!
– Szívesen mentem volna, de előtte legalább hat fellépésem volt, és ez már sok volt nekem. A felnőtt-világbajnokságot közvetlenül megelőző versenyen jelzett a testem, én pedig hallgattam rá. Úgy tűnik, nem nagyon bírta a sok vízhajtást és a diétát. Jobbnak láttam, ha nem kockáztatom az egészségemet, ráadásul fáradt, kiégett testtel semmire sem mentem volna.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
7 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30
Ezek is érdekelhetik