Öttusa: Kovács Sarolta térdét műteni kell

M. D., L. Á.M. D., L. Á.
2021.03.29. 13:42
null
Kovács Sarolta térdét meg kell műteni (Fotó: Facebook/Magyar Öttusaszövetség)
Már a vasárnap véget ért budapesti öttusa világkupán is lábfájdalmakkal versenyzett az olimpiai kvótás Kovács Sarolta, hétfőn pedig kiderült, hogy műteni kell a térdét – számolt be róla az MTI.

 

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a székesfehérváriak világbajnoka hétfőn alapos orvosi kivizsgáláson vett részt a Sportkórházban, ahol megállapították: csonthártyagyulladása mellett a térdfájdalmai annyira súlyosak, hogy ennek megszüntetése azonnali beavatkozást igényel.

„Saci térdét szerdán megoperálják, és a műtét után előreláthatólag két hét kihagyás vár rá, majd gyógytornával kezdheti meg a felkészülést. A beavatkozás az olimpiai szereplését nem befolyásolja, de az április közepén sorra kerülő szófiai világkupán a tervtől eltérően nem indul” – mondta az MTI-nek Kállai Ákos.

Kovács Sarolta a budapesti vk-n – amely bő egy év szünet után az első volt – a 22. helyen végzett.

„A csonthártyagyulladás hosszabb ideje tartó probléma, szedtem is rá gyógyszereket, de most a térdemben porcbeszakadást állapítottak meg, amit műteni kell, hiszen ha az leválik és elvándorol, nagyobb bajt okozhat. Megmondom őszintén, nem vagyok nyugodt, mert az olimpiai felkészülés kellős közepén történik mindez. Régebben talán fafejűen elutasítottam volna ezt az operációt, de most nagyobb gondot előzhetünk meg vele, és az orvosok szerint két-három hét kihagyás után már kezdhetem is a munkát. Az áprilisi szófiai világkupát ki kell hagynom, de a válogatott franciaországi edzőtáborában már szeretnék ott lenni, és a világbajnokságon mindenképpen indulni akarok” – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Sarolta, aki azt is elárulta, 2016 márciusában is műtötték, ezt követően néhány hónappal egyéniben és csapatban is aranyérmes lett a moszkvai világbajnokságon.

Kállai Ákos női szövetségi kapitány elmondta, Kovács olimpiai szereplését nem veszélyezteti a műtét. A szófiai vk-versenyre azonban helyette a budapesti világkupaversenyen mix váltóban Szép Balázzsal ezüstérmes Simon Sarolta indul.

EGY VERSENYZŐ LETT POZITÍV BUDAPESTEN

Egy versenyző esetében hozott pozitív eredményt a koronavírus-teszt a budapesti öttusa világkupán – erről értesítette közleményben a média képviselőit a Magyar Öttusa Szövetség és a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM). Március 27-én a vasárnapi mix váltóra érkezett egyiptomi versenyző antigéntesztje lett pozitív, amelyet a később elvégzett PCR-teszt is igazolt. A versenyzőt, aki egyedül utazott Budapestre és akit a szállodába való belépés előtt teszteltek, azonnal elkülönítették, a magyar kormány rendelete szerint megkezdte 10 napos karanténját hazánkban. Az egyiptomi öttusázón kívül a versenyt megelőző kötelező PCR-teszten egy versenybíró és a verseny ideje alatt egy szervező bizonyult pozitívnak.

L. Á.

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
6 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09