Öttusa-vk: Székesfehérvár rendezheti a májusi döntőt

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 13:22
null
Székesfehérvár rendezheti a májusi vk-döntőt (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Székesfehérvár lesz a házigazdája az öttusázók május 13. és 16. között rendezendő világkupadöntőjének – erről döntöttek Fejér megyei székhelyen, ahol csütörtökön délelőtt Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Bizottság elnöke, Bretz Gyula, a hazai szövetség első embere, Vörös Zsuzsanna, szövetségünk alelnöke, Gallai István főtitkár, Tóth István, az Alba Volán SC elnöke és a város részéről Bozai István, Székesfehérvár Városgondnokságának ügyvezető igazgatója folytatott megbeszélést.

 

Az már korábban eldőlt, hogy a dél-koreai járványügyi intézkedések miatt Szöul helyett Magyarország kapja meg a májusi vk-döntő rendezési jogát, most arról is határoztak, hogy Fehérvár lesz az új házigazda. A város, amely a nemzetközi öttusaélet egyik központja, a város, amely az elmúlt negyed évszázadban minden évben vendégül látta a világ legjobb öttusázóit felnőtt, illetve korosztályos világversenyeken.

Klaus Schormann és a UIPM vezetése csütörtök délelőtt pályabejárást is tartott: a Volán Fehérvár sporttelepe és az egyesület megújult lovardája után megtekintette a verseny központjául szolgáló létesítményt, a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központot, amely 2018-ban minőségi helyszíne volt a felnőtt Európa-bajnokságnak. A kontinensviadalhoz hasonlóan a májusi Világkupa-döntőn is 1000 méteres körzeten belül megtalálható lesz az összes létesítmény, az úszást a Csitáry G. Emil uszodában, a vívást Magyar Országos Kosárlabda Szövetség Edzőközpontjában, a laser runt a Regionális Atlétikai Központban rendeznék, és Klaus Schormann kiemelte azt is: a koronavírus-járvány és a zárt kapus rendszer miatt a UIPM vezetése ideálisnak és szükségszerűnek tartaná, ha a lovaglás is az atlétikai központban lenne lebonyolítva.

A jelenleg Budapesten zajló világkupa idején tehát döntés született arról, hogy alig két hónap múlva, az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs viadal házigazdájaként Székesfehérvár láthatja vendégül a világelitet.

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
2026.02.05. 18:05

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
2026.01.17. 09:15

Eredménytelennek nyilvánították a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 10:47

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00
Ezek is érdekelhetik