Öttusa-vk: hatodik a magyar vegyes váltó Szófiában

2021.04.11. 19:34
null
A mix váltó egyik vasárnapi szereplője, Szép Balázs (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A szófiai öttusa világkupaverseny zárónapján Réti Kamilla és Szép Balázs lépett színre a 20 csapatot felvonultató mix váltóban. A magyarok a 6. helyen zártak.

„Kellenek a versenyek, kell a visszaigazolás, hogy jó úton haladok” – így nyilatkozott két héttel ezelőtt a budapesti világkupaversenyen Szép Balázs, aki Simon Saroltával párosban ezüstérmet nyert az Orczy-kertben megrendezett mix váltóban. A csepeliek két versenyzője remek szimbiózisban dolgozott a versenyen, ha valamelyikük mélypontra került, jött a másik, és húzta, segítette csapattársát.

Szép Balázsnak az ezüst, de főként a páston nyújtott produkciója visszaadta a reményt, hiszen régóta gödörben volt már pályafutása, hosszú ideig tartott mire újra „megbarátkozott” ezzel a tusával, a versenyei sokszor a vívásban nyújtott teljesítményén csúsztak el. Ami örömteli, hogy a páston most sem veszítette el igazán önmagát!

Réti Kamillával alkotott csapatuk egy közepes úszás után kezdhette meg a vívást, amelyben pazar rajtot vettek versenyzőink. A magyar duó sorozatban hat győzelemmel nyitott, s bár a végére egy kissé elfáradtak öttusázóink 17 győzelemmel zárták le ezt a tusát.

A lovaglásban mindkét versenyzőnek egy-egy verőhibája akadt, s pontszámuknak köszönhetően az 11. helyről készülődhettek a zárószámra, vagyis a laser runra. Amelyben a magyar váltónak végül a hatodik helyre sikerült felfutnia, de ahogy Martinek János férfi szövetségi kapitány fogalmazott: az érem sem lett volna elérhetetlen álom számukra.

„A képességeik alapján meg lehetett volna, csak sajnos Balázs most nem tudta a tőle megszokott futóformát hozni. Amikor kijött, arról panaszkodott, hogy érthetetlen módon súlyproblémái adódtak, vérvételre lesz szüksége annak érdekében, hogy megnézzék, miért ugrott fel két hét alatt hirtelen hat kilónyi súly rá. Érthetően nem érezte komfortosan magát a futás alatt, és az elmúlt hetek edzései során sem” – mondta a kapitány, aki a válogatott gerincével Szófiában marad, mert csütörtöktől az idény harmadik világkupáját rendezik meg a bolgár fővárosban. A nőknél Réti Kamilla helyét Simon Sarolta veszi át az indulók között, a férfiaknál Marosi Ádámot Demeter Bence váltja, aki jó teljesítménnyel igazolná, olimpiai kvótásként mindenképpen helye van a júliusban kezdődő ötkarikás játékokon.

VILÁGKUPAVERSENY, SZÓFIA
Mix váltó:
1. Kazahsztán 1442, 2. Fehéroroszország 1420, 3. Dél-Korea 1415, ...6. Magyarország (Réti Kamilla, Szép Balázs) 1402 pont (úszás: 2:06.14/298 pont, vívás: 17 győzelem/202, lovaglás: 285 pont

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
4 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00