Csupasport: a megreformált Ms. Olympia

T. N.T. N.
2021.05.11. 18:57
Sorozatunk utolsó részében a hivatásos női testépítők legnagyobbikáról, Iris Kyle-ról is írunk, de bemutatjuk, hogyan reformálták meg az eseményt, s azt is elmondjuk, miért szünetelt öt évig.

A Nemzetközi Testépítő- és Fitneszszövetség (IFBB) számos újdonságot vezettet be a 2000-es Ms. Olympián. Az első és legfontosabb, hogy az eseményt az Olympia Weekend jegyében, a férfiak versenye (Mr. Olympia) előtt tartották új helyszínen, Las Vegasban. Ezenkívül megalkották a nehéz- és a könnyűsúlyú kategóriát, és ami talán ennél is fontosabb, a zsűrinek új szempontrendszer alapján kellett pontoznia a versenyzőket. A továbbiakban az egészséges megjelenést, az arcot, a sminket és a bőr színének tónusát kellett előtérbe helyezniük.

A megújult Ms. Olympia első évében két győztest hirdettek: nehézsúlyban az ukrán Valentina Olekszandrivna Csepiha, könnyűsúlyban pedig a brit Andrulla Blanchette vitte el a pálmát. Nehéz megmondani, hogy ez a két hölgy miért nem tudta hosszabb távon is megvetni a lábát a dobogón, bár az ukrán 2001-ben, ugyanebben a súlycsoportban negyedik lett, majd 2002-ben a könnyűsúlyban második, ezt követően viszont nem ért el figyelemre méltó eredményt. Elmondhatjuk ugyanezt Blanchette-ről is, aki 2002-ben még ott állt ugyan a dobogó második fokán, de utána jóformán eltűnt a színről. Mindez talán azzal is magyarázható, hogy ekkor ébredt fel Csipkerózsika-álmából az amerikai Lenda Murray, aki 1990 és 1995 között valósággal tarolt a Ms. Olympián, majd 2002-ben és 2003-ban az összetettben és a nehézsúlyúak között is újra felért a csúcsra.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon

Legfrissebb hírek

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
19 órája

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08