Születésnap: 85 éves Gallov Rezső, az NS korábbi főmunkatársa

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 11:01
null
Gallov Rezső (Fotó: Nemzeti Sport)
Kedden 85 éves Gallov Rezső sportvezető, újságíró, aki a Nemzeti Sport főmunkatársaként is tevékenykedett.

 

Gallov Rezső vízilabdázó sportolói pályafutását követően vízilabdaedzőként, sportvezetőként, sportújságíróként tevékenykedett. Az Országos Testnevelési és Sporthivatalt 1990-től vezette az atlantai olimpia évéig.

A Magyar Úszószövetség főtitkáraként a magyar csapat vezetője volt az 1972-es játékokon Münchenben, majd Kanadában vállalt munkát, ahol technikai igazgatóként, vízilabda szövetségi kapitányként dolgozott.

Barcelonában és Atlantában sportállamtitkárként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökeként volt tagja a magyar delegációnak.

A sydneyi olimpiáig a Nemzeti Sport főmunkatársaként is tevékenykedett; önálló rovata volt a barcelonai és az atlantai ötkarikás játékok idején is.

Több olimpiai témájú könyv szerzője. Hosszú évekig szerkesztette a Magyar Edző című folyóiratot. Munkásságát a MOB 1999-ben Nívódíjjal, a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2005-ben Feleki László-, 2010-ben Életműdíjjal ismerte el. Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) a 2017 European Olympic Laurel kitüntetést adományozta neki.

„Ha végiggondolom elég hosszúra nyúlt életpályámat, mindig azzal foglalkoztam, amit nagyon szerettem: az edzősködéssel és az újságírással, így jó szívvel emlékezhetek vissza az elvégzettekre. Ráadásként mindmáig kielégíthetem a mozgásvágyamat a naponkénti úszással" – mondta Gallov Rezső.

Legfrissebb hírek

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35
Ezek is érdekelhetik