Csupasport: fiatal és céltudatos tehetség Varga Borbála

I. SZ.I. SZ.
2021.09.30. 18:03
Címkék
Alig múlt húszesztendős a szuper tehetséges tardosi fiatal futó, Varga Borbála, de már több szép sikert is maga mögött tudhat – legutóbb a múlt hét végén remekelt Szlovéniában. Céltudatosságának köszönhetően minden esélye megvan, hogy a legjobbak közé kerüljön, akár világszinten is.

„Hatéves korom óta a mindennapjaim része a sport – idézi a csupasport.hu a Győrben élő tehetséget. – Eleinte versenyszerűen úsztam, majd öt éven keresztül kézilabdáztam, de az edzések mellett kiegészítésképpen mindig futottam édesapámmal. A legelső futásomat például sosem felejtem el: egy szép őszi napon lementem az atlétikapályára, végig szakadt az eső, és akkora szél volt, hogy nagyjából azt éreztem, hátrafelé haladok. Úgyhogy elég emlékezetes maradt… Tudatosan, edzőre támaszkodva két éve kezdtem komolyabban venni ezt a sportot.” „Hatéves korom óta a mindennapjaim része a sport – idézi a csupasport.hu a Győrben élő tehetséget. – Eleinte versenyszerűen úsztam, majd öt éven keresztül kézilabdáztam, de az edzések mellett kiegészítésképpen mindig futottam édesapámmal. A legelső futásomat például sosem felejtem el: egy szép őszi napon lementem az atlétikapályára, végig szakadt az eső, és akkora szél volt, hogy nagyjából azt éreztem, hátrafelé haladok. Úgyhogy elég emlékezetes maradt… Tudatosan, edzőre támaszkodva két éve kezdtem komolyabban venni ezt a sportot.”

Varga Borbála személyében kedves sportembert mutat be a szabadidős oldal.

„Amióta futok, sokkal magabiztosabbnak érzem magam az élet minden terén. A versenyeknek köszönhetően sokkal többet utazom, így a hétvégéim sokkal élménydúsabbak. Számomra a futóközösség egy nagy család. Nagyon nyitott személyiség vagyok, nincs olyan verseny, amelyen ne barátkoznék össze valakivel” – mondta Varga Borbála.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu oldalon.

 

Legfrissebb hírek

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
2026.06.11. 15:26

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40
Ezek is érdekelhetik