Csupasport: fél év felkészülés kellett a Vadlán Ultrára

T. N.T. N.
2021.10.13. 17:51
Címkék
Október 2-án rendezték meg a Vadlán Ultra Terepet a Keszthelyi-hegységben. A Cserszegtomajról induló verseny ötven kilométeres távjának női harmadik helyezettje Muladi-Piros Gabriella lett.

A Balatonalmádiban élő Muladi-Piros Gabriella már kisgyermekkorában is rendszeresen sportolt, hároméves kora óta úszott, édesapja a balatonfűzfői uszoda sportvezetője volt. Tízéves korában kezdte el a triatlont.

„Fűzfőn rendeztek egy jeges triatlont, ami azt jelentette, hogy korcsolyázni kellett a Balatonon, onnan felfutni az uszodába, ahol meg úsztunk – kezdte Muladi-Piros Gabriella, aki az október 2-án rendezett Vadlán ultrafutó-versenyen a harmadik helyen végzett a női mezőnyben. – Ott figyelt fel rá apu, hogy átlagon felüli az állóképességem, és akkor kezdtünk el ezzel komolyabban foglalkozni.”

A Fűzfői Triatlon Egyesület tagjaként 22 éves koráig versenyszerűen triatlonozott és duatlonozott. Időközben kétszeres junior duatlon-világbajnok lett.

„Ez ezerkilencszázkilencvenhatban történt, akkor voltam tizenhat éves, és még junior korúnak számítottam. Olaszországban, Ferrarában rendezték a versenyt, ahol csapatban is nyertünk, így jött össze, hogy kétszeresen lettem világbajnok.”

Az intenzív évek után jött egy kis szünet és a pécsi egyetem, ahová testnevelő szakra járt. Ekkor már a sportolásban nem érezte azt a motivációt, mint korábban. Bár az egyetem után a sportlövészetet is kipróbálta, szintén válogatott lett, és az Európa-bajnokságig jutott, de azt is abbahagyta. Elkezdett dolgozni, testnevelést oktatni, majd felváltotta a csoportos órák és személyi edzések tartása, ami a mai napig a munkája.

A futás azonban visszatért az életébe. Amikor megismerkedett a férjével, ő ösztönözte, hogy komolyabban foglalkozzon ezzel a sportággal. Megalapították a Piros Életmód és Sport Egyesületet Veszprémben, azzal a céllal, hogy a hobbifutókat összefogják, közösen eddzenek és együtt menjenek versenyekre.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00