Csupasport: a magyar futó kihívása – New Yorktól Tokión át Londonig, maratoni a világ körül

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 19:29
Címkék
Holczer Péter New Yorkban, Chicagóban és Berlinben már teljesítette a negyvenkét kilométeres maratoni távot, London, Tokió és Boston azonban még vár rá!

Holczer Péter hét éve kezdte a futást, azóta már összesen húsz maratoni van a háta mögött, élete első negyvenkét kilométerét Prágában teljesítette, de Jeruzsálemben már négyszer is beért a célba, emellett kétszer a Budapest Maratonin is részt vett.

„Kétezertizennégy óta futok – kezdte Holczer Péter. – Alapvetően egy tíz kilométeres versenyre kezdtem el készülni az év elején, majd lefutottam a távot, és jöttek a nagyobb célok. Következett a félmaratoni, amit még ugyanebben az esztendőben nyáron lefutottam. Sok velem egykorú futótársam az őszi maratonijára készült, ám én nem éreztem úgy, hogy készen állnék rá. Helyette a következő lépcsőfok a harminc kilométer volt, majd elhatároztam, hogy a következő születésnapom előtt lefutnom életem első maratoniját.”

Hogy aztán a klasszikus táv hogyan ejtette rabul, arról mesélt a Csupasportnak, ahol olvashatnak két brit férfi régimódi és elképesztő kalandjáról az Antarktiszon, valamint arról, hogyan és miért dolgoztak a norvég hegyekben nepáli serpák

Legfrissebb hírek

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
13 órája

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2025.12.06. 14:37

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27
Ezek is érdekelhetik