Csupasport: nem volt elég neki a hat Ironman

2021.11.06. 16:16
Címkék
Józsa János korábban nem sportolt rendszeresen, a jó ételeket is szerette, így apránként felcsúsztak rá a plusz kilók. Negyvenéves kora után azonban úgy döntött, hogy életmódot vált, mert kezdte magát rosszul érezni kilencvenhat kilósan.
„A futással kezdtem, először csak otthon, futópadon, mert nem akartam kinevettetni magam – mesélte a kétgyermekes Józsa János a Csupasportnak. – Rövid, félórás programokat állítottam be, ahol a futást a sétával kellett váltogatni. Szép fokozatosan kezdtem, ami egyre jobban ment, mert mindenáron le akartam fogyni. Egy idő után már a szabadba is kimerészkedtem.”Az állóképessége ennek köszönhetően szépen alakult, de mégsem érte el azt a formát, amit szeretett volna. Ekkor kezdett el erősítő edzéseket is végezni, eleinte teljesen magától, a Youtube-on talált profi videók segítségével. Hamarosan ruhamérete XL-esről M-esre változott. Az edzések mellett folytatta a futást is, ez azonban kezdett számára unalmassá válni, pedig akkorra már a maratonit is lefutotta. Érezte, hogy tovább kell lépnie. Tovább is lépett, sőt, nagyon messzire jutott!A teljes interjút Józsa Jánossal elolvashatják a Csupasporton, ide kattintva, oldalunkon ezen kívül találnak egy beszélgetést Beda Szabolccsal is, aki élete első negyvennyolc órás versenyén azonnal diadalmaskodott, pedig huszonnégy óra futás után megsérült a jobb combfeszítője, így kellett kitartania a célig.
Legfrissebb hírek

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
2026.06.11. 15:26

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40
Ezek is érdekelhetik