Öttusa: A lovaglás miatt szerettem bele a sportágba – Kardos Bence

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 14:46
null
Kardos Bence nem akar belegondolni, mi lesz így az öttusával a párizsi olimpia után (Fotó: Mirkó István)
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) döntése, mely szerint a lovaglás a 2024-es olimpia után kikerül az összetett sportágból, sokkolta az idei Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes Kardos Bencét, aki nem akar belegondolni abba, hogy így mi lesz az öttusával Párizs után – közölte az MTI.

 

„A hír a sportág minden hívét sokkolta, természetesen engem is. Ez a döntés a semmiből jött, hiszen Tokió után csak arról volt szó, hogy megváltoztatják a lovaglás szabályait, és nem arról, hogy kiiktatják ezt a tusát" – mondta az MTI-nek érezhető indulattal a hangjában a 23 éves versenyző, majd hozzátette, hogy a lovaglás miatt szeretett bele az öttusába, ha tisztán fizikai sportágat keresett volna, a triatlont választja.

„Gyenge lovaglások, bukások régen is voltak, nem kellene egy jól bevált számot lecserélni. Az UIPM határozata azt jelzi, hogy nem tisztelik a múltat, a hagyományokat, csak kapkodnak, elhamarkodott döntéseket hoznak az olimpiai létért. Mi, versenyzők még nem nyugszunk bele ebbe a döntésbe, különböző fórumokon elindult egy mozgalom, amelyhez egy nap alatt több mint ezren csatlakoztak" – mondta a Trion SC kétszeres országos bajnok sportolója, aki a bizonytalanság miatt egyelőre csak három évre tervez előre.

„Egyetlen biztos pont van az életünkben, a párizsi olimpia, addig még lesz lovaglás. Most ez motivál, ezért edzek mindennap, és mindent megteszek azért, hogy indulhassak a játékokon. Abba bele sem gondolok, mi lesz utána a sportágunkkal, ha ez a megoldás marad, illetve még reménykedem, hogy győz a józan ész. Egy-két olimpia beleférne a pályafutásomba, de most még sajnos nem lehet előre tervezni" – összegzett Kardos Bence.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik