Öttusa: Mizsér Attila akár az e-sport felé is nyitna

2021.11.10. 11:01
null
Mizsér Attila akár az e-sport bevonását is elképzelhetőnek tartja (Fotó: Tumbász Hédi)
Mizsér Attila szerint a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPS) eljárása a sportág megreformálásával kapcsolatban minősíthetetlen, de fontos, hogy az öttusa megmaradjon a játékokon. Az olimpiai bajnok minderről a Magyar Nemzetnek beszélt.
Az ember, aki 28 éve gyilkolja a saját sportágát
Lemondásra szólítják fel a nemzetközi szövetség vezetőségét
Marosi Ádám: Nem értem, miért kell belenyúlni a tradíciókba
A szövetségi kapitányok is elítélik az UIPM döntését
Az UIPM megerősítette, törlik a lovaglást

 

A Magyar Nemzet cikkében Mizsér felháborítónak tartja a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) döntését, annak módját, hogy a tagszövetségeket megkerülve egyeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal a sportág jövőjéről, ugyanakkor kijelentette, hogy mindent felülír, hogy az öttusa az olimpia programján maradjon.

„Számomra az a legfontosabb, hogy 2028-ban Los Angelesben is legyen öttusa, ami fenntartja a mai tizenöt-húsz évesek lelkesedését, és nem foszlatja szerte egy tollvonással az olimpiai álmaikat. Ennek érdekében nem az az egyetlen megoldás, amit a jelenlegi hangulatban sokan kizárólag a lovagláshoz való ragaszkodásban látnak!”

A cikk szerint bár a lovaglás vonzó része a sportágnak, egyben akadálya is a térhódításnak.

„Amióta az öttusa öttusa, a lovaglás részben mindig szerencse kérdése volt, ezt minden öttusázó elfogadja, így szocializálódik, ekképpen a sportág erkölcsi nevelő erejét is méltathatjuk. Néhány lovat minden tagszövetség képes fenntartani, de százat, amennyi egy verseny megrendezéséhez kell, csak tíz, legfeljebb tizenöt. Márpedig valamennyi országra illik tekintettel lenni, avagy a NOB, az UIPM felől nézve jogos elvárás a globális lefedettség, sok-sok aktív tagországgal.

Arra, hogy mi helyettesítheti a lovaglást, hogy tényleg a kerékpár, netán a falmászás lenne a megoldás, Mizsér a következőt mondja:

„A 21. századi fiatalok digitális függőségben élnek, sőt egyre inkább attól szenvednek. Tudósok már ma megelőlegezik, az ezzel járó tömeges depresszió hatalmas kihívást jelent majd a társadalmaknak. Ha a jelenkori eszményképből indulunk ki, akkor a modern öttusának erre kell pedagógiai beágyazottságú választ adnia. Éppen ezért én cseppet sem tartanám ördögtől valónak, ha az öttusa az e-sport irányába nyitna.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
21 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47