Birkózás: Korpási Bálint sportmenedzser lett Dorogon

D. ZS.D. ZS.
2022.02.16. 19:00
null
Korpási Bálint sportmenedzser lett Dorogon
Az 1914-ben alapított Dorogi Atlétikai Club újjáalakulva 9 szakosztállyal, több mint 500 sportolóval kezdte meg a munkát. A világ- és Európa-bajnok birkózó, Korpási Bálint sportmenedzseri feladatot kapott.

Szerdán Dorogon, a helyi művelődési házban sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy újjáalakult a Dorogi Atlétikai Klub. Jászberényi Károly alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a város büszke a sporthagyományaira, már több mint száz éve is fontos volt a helyiek számára a kultúra és sport alapjainak megteremtése és megtartása. Kiemelte, hogy 2000-es évektől kiépültek a dorogi sportélet modern infrastrukturális keretei. Szekér Zoltán, Dorog Város Egyesített Sportintézményének vezetője szerint az 1914-es alapítású Dorogi AC újjáalakulása helyi szinten sporttörténelmi esemény. A klub jelenleg közel 500 aktív sportolóval rendelkezik, amelyet a következő évben húsz százalékkal kívánnak növelni. Vig Attila, az egyesület elnöke úgy látja, hogy biztosabb alapokon, megújult csapattal, több, egészen pontosan kilenc szakosztállyal (birkózás, darts, karate, kempó, kézilabda, kick-box, teke, tenisz, természetjárás) eredményesen működhet a DAC.

A megújult csapat talán legismertebb tagja Korpási Bálint világ- és Európa-bajnok, tokiói olimpikon birkózó, aki ugyan hivatalosan még nem jelentette be a visszavonulását, de dorogi munkája már azt mutatja, új szerepkört keresett és talált. A klub újdonsült sportmenedzsere elmondta, hogy közel három évtizede, gyerekként Dorogon ismerkedett meg a birkózással. Céljai között szerepel a szakosztályok számának bővítése és a taglétszám növelése. „Bízom benne, hogy a dorogi sport múltjához hasonlóan a jövőben is szép országos és nemzetközi eredményeket fogunk elérni” – fogalmazott a klasszis.

Struhács György lett a dorogi szakosztály új vezetője
Struhács György lett a dorogi szakosztály új vezetője

Struhács György, a kötöttfogású válogatott korábbi sikerkapitánya, a dorogi szakosztály új vezetője elmondta, hogy a 90 éves dorogi birkózósport nagy hagyományokkal rendelkezik, a város támogatásának és a hazai szakszövetség partnerségének köszönhetően kiváló infrastrukturális körülmények között tudnak dolgozni. A szakosztályvezető összefoglalása szerint a birkózáson kívülhárom további küzdősport (karate, kick-box, kempó) szakosztálya működik a városban közel 200 fővel.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54