Sakk: a FIDE fegyelmi eljárást indított Karjakin orosz nagymester ellen

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.02.28. 11:52
null
A FIDE fegyelmi eljárást indított Karjakin orosz nagymester ellen (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) fegyelmi eljárást indított Szergej Karjakin orosz nemzetközi nagymester ellen, aki vasárnap nyílt levélben támogatta Oroszország ukrajnai hadműveletét – írja az MTI.


Bejelentésében a FIDE elítélte Karjakin politikai álláspontjának nyilvános közlését. Az ügyet a világszövetség etikai és fegyelmi bizottsága vizsgálja.

A 32 éves Karjakin a 2004-es sakkolimpián még ukrán színekben szerepelt, 2009 óta orosz állampolgár, s mindkét ország képviseletében szerzett olimpiai bajnoki címet. Gyorssakkban 2012-ben, villámsakkban 2016-ban világbajnok lett. Szintén 2016-ban klasszikus sakkban megnyerte a világbajnokjelöltek tornáját, a vb-döntőben azonban kikapott a címvédő norvég Magnus Carlsentől.

A FIDE pénteki bejelentése értelmében nem Oroszországban rendezik idén a sportági olimpiát, illetve a szervezet kongresszusát. Az orosz Arkagyij Dvorkovics elnökölte FIDE közlése szerint a szervezet vezetősége már dolgozik azon, hogy a 44. sakkolimpiának, valamint a 93. FIDE-kongresszusnak új helyszínt és időpontot találjon. A sakkolimpia az eredeti tervek szerint július 26-tól augusztus 8-ig tartott volna Moszkvában. A kongresszuson elnökválasztásra is sor kerül, a 2018 szeptemberében megválasztott Dvorkovics rövidesen első mandátuma végére ér.

Legfrissebb hírek

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26

Továbbra is semleges színekben indulhatnak az orosz teniszezők Wimbledonban

Tenisz
2026.06.18. 12:15

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Közbeszólt a politika: a finnek nem hazai pályán fogadják a fehéroroszokat a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.03.24. 13:07

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08