Birkózó Eb: Mindjárt kijön a stressz, és szétsírom magam – Fritsch a döntőbe jutás után

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.04.02. 19:23
Két magyar is bejutott a döntőbe a kötöttfogásúak versenyében a BOK-csarnokban zajló budapesti birkózó Európa-bajnokságon: a 67 kilogrammosok súlycsoportjában Váncza István, a 72 kilósoknál Fritsch Róbert készülhet a vasárnapi fináléra. Az NSO Tv stábja közvetlenül az elődöntőjük után beszélhetett a két sportolóval.

Váncza István rögtön az elődöntője után jelezte: még nem végzett!

„Holnap van még egy meccsem, addig nem lehet rendesen örülni. Addig nem lehet felhőtlen az öröm, amíg nem egy aranyérem lóg a nyakamban. Piszok nehéz volt az elődöntő. Előtte az egy óra pihenő még rosszabbul esett, mint ha nem lett volna, de szerencsére sikerült.”

Videónkban beszél arról: őt egyáltalán nem zavarták a sérülései, mert már hozzászokott, hogy be kell kötni a fejét.

Fritsch Róbert az elődöntő után még csak ismerkedett a fináléba jutás érzésével.

„Szerintem ahogy elmegyek innen, kijön rajtam a stressz és szétsírom magam. Utána meglátom anyukámat, és még egyszer. Mondták a barátok, hogy most meglesz. Biztattak, mert bennem volt egy kis kétely, nem éreztem ezt az öthetes tatai edzőtábort. Lőrincz Viktor is folyamatosan biztatott, hogy nyugi, majd a versenyen. Igaza lett. Nagyon köszönöm mindenkinek, és remélem, hogy elhozzuk a bajnoki címet, mert itt megnyerni, nem is tudom, mivel érne fel.”

Videónkban mind a ketten beszélnek a fantasztikus budapesti hangulatról, és természetesen a vasárnapi döntőkről is.

Tudósításunkat ITT olvashatja a két elődöntőről.

REMÉLEM, HATÁR A CSILLAGOS ÉG – VITEK DÁRIUSZ BRONZÉRMES

Legfrissebb hírek

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

155 meccs után kapott ki a japán birkózóikon

Birkózás
2026.10.03. 21:45

Tóth István: Az az olimpiai aranyérem az enyém volt, azt elvették tőlem

Birkózás
2026.10.03. 07:15

Bácsi Péter: Két dobogós hely reális

Birkózás
2026.09.30. 11:11

Videó: lökdösődéssel ért véget az első félidő az északír–magyaron

Magyar válogatott
2026.09.28. 21:54

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:00

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56