Csupasport: Virág Pál a karatéval kezdte, de beleszeretett a futásba

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 16:42
Virág Pált először egy üzlet hozta össze Evetovics-Balla Hajnalkával, később ő lett az edzője, a felkészítésével remek eredményeket ért el az ultrafutásban, és ma már a Spartathlon a fő célja.
Virág Pál 2017-ben ismerte meg a barátnőjét, akinek akkoriban volt egy maratoninevezése. Megbeszélték, hogy együtt teljesítik a távot, így is lett. Ezután úgy érezte, hogy még nagyobb távokat is képes lenne lefutni, akár egészen hosszúakat is. Három éve dolgozik együtt Evetovics-Balla Hajnalkával, akivel először egy üzlet hozta össze.„Tőle vettem az első Hoka cipőm, egyből szimpatikus volt. Én nem tudtam, de a párom mondta, hogy ő amúgy futóedző. Felkerestem az internetem, és kértem, készítsem fel a kétezertizenkilences Ultrabalatonra. Remek szakember, nagyon toleráns, szinte az összes hülyeségemben benne van, persze ésszerű kertek között” – mondta a Csupasportnak.


Ezen kívül megismerhetik Michael Wardian történetét is, aki 61 nap alatt futotta át az Egyesült Államokat, közben 35 hangoskönyvet „olvasott ki”, plusz a zenei listáján rendszeresen felbukkant Johnny Cash, a Metallica, a Megadeth és Taylor Swift is.
Legfrissebb hírek

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
8 órája

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2025.12.06. 14:37

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27
Ezek is érdekelhetik