Los Angeles 2028: tovább él a kick-box esélye az olimpiai részvételre

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 13:17
null
Illusztráció: AFP
A kick-box is ott van azon kilenc sportág között, amely még pályázhat a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon való részvételre, és a magyar sportági szövetség (MKBSZ) elnöke szerint ennek megnőtt az esélye azzal, hogy sikeresen mutatkozott be a Világjátékokon – írja az MTI.


Az MKBSZ hétfői közleménye idézi Galambos Péter elnököt, aki úgy véli, az amerikai eredetű modern küzdősport olimpiai reményein is nagyot lendített a sikeres bemutatkozás az egyesült államokbeli Birminghamben júliusban rendezett multisporteseményen.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2014 végén fogadta el az Agenda 2020 reformcsomagot, amely lehetővé teszi, hogy az aktuális olimpia házigazdái az alapprogram mellé egy vagy több sportágat beemelhessenek az ötkarikás műsorba. A kick-box mellett a karate, a motorsport, a krikett, a baseball/softball, a lacrosse, a breaktánc, a fallabda és a flag football kap lehetőséget arra, hogy meggyőzze az amerikai szervezőket arról: alkalmas a 2028-as műsorba kerülésre.

A szűkített listára felkerült sportágak nemzetközi szövetségei még augusztus folyamán prezentálnak majd, ismertetve azokat a megfelelési kritériumokat, amelyek alapján az adott sportág vonzóvá válhat mind a rendező ország, mind a nagyvilág, a nézőközönség számára. Az érintetteknek prioritásként kell kezelniük a versenyzői létszám korlátozottságát, a nemek közötti egyenlőséget, és biztosítaniuk szükséges, hogy a programba kerülés esetén valóban a legjobbjaik vesznek részt az olimpián.

„Az, hogy a kick-box ott van a még versenyben lévő sportágak elitjében, a pár héttel ezelőtt lezajlott Világjátékokon való sikeres bemutatkozásnak is köszönhető” – mondta az MKBSZ elnöke.

Hozzátette, hogy a kick-box sport és a magyarok számára is sporttörténelmi alkalom volt a birminghami Világjátékok. A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisporteseményének történetében első ízben szerepelt a hivatalos programban, és a K1-es szabályrendszerben Boros Petra, illetve Pálfi Viktória révén két magyar is ringbe léphetett; előbbi az ötödik, utóbbi pedig a hatodik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
3 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
21 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik