Vizes Eb: Mosena Estilla 23. lett egy méteren

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.08.16. 14:32
null
Mosena Estilla nem elégedett az 1 méteren nyújtott teljesítményével, de készül a 3 méterre és a szinkronműugrásra (Fotó: Dömötör Csaba)
Mosena Estilla a 23. helyen végzett, így nem jutott tovább a női műugrók 1 méteres selejtezőjéből kedden a római Európa-bajnokságon – írja a Magyar Távirati Iroda.

A 25 éves Mosena – akinek édesanyja magyar, Nagy Ibolya az 1992-es barcelonai olimpián toronyugróként vett részt – első két ugrását elrontotta, nem tudott teljesen függőleges helyzetben a vízbe érkezni. A magyar versenyző 181.80 ponttal zárt.

A 24 fős mezőnyben több ugró is nagyot hibázott, a lengyel Kaja Skrzek például a második sorozat után már nem is folytatta.

A selejtezőből a hazai közönség előtt szereplő, címvédő Elena Bertocchi jutott tovább a legjobb eredménnyel.

„Természetesen nem vagyok elégedett, hiszen az edzéseken ennél sokkal jobban ment a dolog. Egyszerűen nem volt meg bennem az a versenyállapot, amit szoktam érezni. Ez van, remélem a három méterre és a szinkronra már jobb lesz a dolog” – mondta az MTI-nek Mosena, aki csütörtökön Kovács Eszterrel szinkronműgrásban lesz érdekelt, pénteken pedig a 3 méter selejtezőjében indul.

Utóbbi számban a Duna Arénában rendezett világbajnokságon közel volt az elődöntőhöz, ott a 21. lett.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
3 órája

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
3 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
Tegnap, 19:32

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
Tegnap, 19:06

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
Tegnap, 18:37

Kós Hubert: Én is Kós Huberttől várnám az érmeket

Úszás
2026.08.09. 16:07

Vizes Eb: bemutatkozott az első magyar óriás-toronyugró, Dobra Viktor

Úszás
2026.08.07. 17:45

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23