Csupasport: Csécsei Zoltán elindult a lejtő aljáról

I. SZ.I. SZ.
2022.09.30. 18:19
Címkék
Végre jó hírekről számolhatott be Csécsei Zoltán, az egyik legjobb magyar ultrafutó, aki már azt is tudja, melyik versenyen indul októberben.

Az Ultrabalaton tavalyi győztesének, a 2019-es Spartathlon második helyezettjének kálváriája tavasszal kezdődött, miután harmadszor is covidos lett, és nagyon nehezen tudott kilábalni belőle. A szövődmények miatt hosszabb időre kórházba került, nem lehetett ott a 12 órás magyar bajnokságon, majd az Ultrabalatonon sem, de vélhetően ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy jóval a kórház után is hetekben vagy inkább hónapokban mérték a teljes felépülését.

A közösségi oldalára a héten azonban már jó hírt posztolt.

„Jelentem, elindultam a lejtő aljáról! Készülök az október 15-i Backyard ultrára” – írta Csécsei Zoltán, akiről bővebben olvashat a Csupasporton.

A szabadidős oldalon olvashat riportot Bandl Ninettáról, a Kis-Balaton Kör 35 kilométeres távjának második helyezettjéről, aki úgy érzi, mindig van feljebb, és már az ultratávokat célozgatja.

A Spartathlon alakulásától a Csupasport Facebook-oldala számol be.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik