Csupasport: az első magyar 400 kilométer fölött 48 óra alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2022.10.20. 18:30
Címkék
Beda Szabolcs tartalmas évet tudhat maga mögött, szinte minden hazai ultraversenyen részt vett és dobogón is végzett. Legutóbb a Balatonalmádiban rendezett UKKO ultrafutó bajnokság 48 órás versenyén indult, amelyen több mint 410 kilométert tett meg, s első magyarként jutott két nap alatt 400 fölé.

„Teljesen elégedett vagyok. A célom az volt, hogy négyszáz kilométer fölött menjek, ebben benne volt a korábbi 382 kilométeres országos csúcs megdöntése is, mely Kiss Zoltán nevéhez fűződik” – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs.„Teljesen elégedett vagyok. A célom az volt, hogy négyszáz kilométer fölött menjek, ebben benne volt a korábbi 382 kilométeres országos csúcs megdöntése is, mely Kiss Zoltán nevéhez fűződik” – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs.

A Cseke Lilla által készített teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

A szabadidős oldalon olvashat Bogár Jánosról, a Spartathlon 1991-es győzteséről, aki az idei versenyt térdfájdalmai miatt feladta, de szándékában áll indulni novemberben a dupla távon, azaz Athéntól Spártáig, majd vissza futna.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik