Öttusa: Nagyon fontos esemény előtt állunk – Martinek János

Vágólapra másolva!
2022.10.13. 16:32
null
Martinek János szerint jó úton jár a magyar öttusa (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar öttusa-válogatottak szövetségi kapitányai a nemzetközi szövetség (UIPM) novemberi kongresszusa után tervezik kidolgozni a felkészülési menetrendet, ezekben a hetekben pedig a legjobb felnőtt és utánpótlás korú versenyzők megérdemelt pihenőjüket töltik a sikeres évad után.

 

„Az elmúlt héten Lengyelországban rendezett junior világbajnoksággal véget ért a versenyidény, melynek során csodás eredményeket értünk el. A felnőttek és az őket követő korosztályok tagjai is egyéni és csapatérmekkel tértek haza a különböző világversenyekről, ami azt bizonyítja, hogy jó úton járunk” – értékelte az MTI-nek röviden a szezont Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya, és hozzátette, ilyen sikerek után mindenki rászolgált a pihenőre.

Az első jelentős esemény egy hónap múlva esedékes: november közepére nemzetközi edzőtábort szervez a magyar szövetség Tatán, amelyre több nemzet sportolóit is meghívták.

„Távolabbra még nem tudunk tervezni, ugyanis a nemzetközi szövetség novemberi kongresszusa nagyban befolyásolja további életünket és működésünket. Nagyon fontos esemény előtt állunk, akkor válik véglegessé, hogy új sportág kerül a lovaglás helyére, illetve azt is megtudjuk, hogy a junioroknál lesz-e még jövőre lovaglás, vagy náluk már az új tusával kell megrendezni a versenyeket” – tette hozzá Martinek János.

Kállai Ákos, a nők szakvezetője folytatta kapitánytársa kezdő gondolatait, kiemelve, hogy nem emlékszik olyan évre, amikor mindkét nem és minden korosztály versenyzői szállították volna az érmeket.

„Korábban hol a férfiaknak, hol a nőknek jött ki a lépés, most viszont mindenki hozzá tudott járulni a sikerekhez az utánpótlás tagjaitól a felnőttekig. Bizakodva várhatjuk a jövőre kezdődő olimpiai kvalifikációs időszakot” – fogalmazott Kállai Ákos, aki különösen örül a kéthetes novemberi edzőtábornak, amikor az olasz, francia, angol és cseh versenyzőknek is köszönhetően igazán élénk lesz a vívóélet Tatán.

A kapitány a két kismama versenyzővel kapcsolatban elmondta, hogy Alekszejev Tamara már visszatért a versenyzésbe, „az alapozás után a régi-új Tamara vághat neki a kvalifikációs sorozatnak”.

„Az olimpiai bronzérmes Kovács Sarolta viszont később, csak májusban szült, ő még kiélvezi az anyaság kezdeti időszakát” – tette hozzá.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik