Csupasport: rémes emlék az első maratoni, de örül, hogy nem állt le

I. SZ.I. SZ.
2022.12.28. 17:26
Címkék
Kisari Ágnes első maratonija után úgy érezte, soha többé nem akar ekkora távot futni, de a csalódottságon gyorsan túltette magát, és már az ultratávoktól sem ijed meg, sőt, egy éve edzővel készül, ami meg is látszik a teljesítményén.

„Véletlenszerűen kerültem az ultrafutás világába. Elkezdtem teljesíteni a Kinizsi 100-ast, s egymást követő három évben is megcsináltam. A végén már tizenhárom óra alatt le tudtam futni a száz kilométert. Azóta csak ötven-nyolcvan kilométeres versenyeket teljesítek, ám ennél már többre vágyom” – idézte a Csupasport Kisari Ágnest.„Véletlenszerűen kerültem az ultrafutás világába. Elkezdtem teljesíteni a Kinizsi 100-ast, s egymást követő három évben is megcsináltam. A végén már tizenhárom óra alatt le tudtam futni a száz kilométert. Azóta csak ötven-nyolcvan kilométeres versenyeket teljesítek, ám ennél már többre vágyom” – idézte a Csupasport Kisari Ágnest.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23