Öttusa: a versenyző és a kapitány nem beszél egymással

M. I. P.M. I. P.
2022.12.08. 09:09
null
Gulyás Michelle (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy a csend a Magyar Öttusaszövetségnél a Gulyás Michelle és edzője, Tibolya Péter, valamint Kállai Ákos szövetségi kapitány közötti feszültség kapcsán, az ügyet megvitató, szerdai elnökségi ülést egy héttel elhalasztották.

Kényes ügyet kell mérlegelnie hamarosan a Magyar Öttusaszövetség elnökségének: még augusztusban robbant ki a konfliktus a Nemzetközi Öttusaszövetség éves közgyűlésén a nemrég az év női versenyzőjének megválasztott Gulyás Michelle és edzője, Tibolya Péter, valamint Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya között.

Az UTE sportolója és trénere (aki a klub szakosztály-vezetője is egyben), kijelentette, nem hajlandó a továbbiakban együttműködni a szakemberrel. Tibolya nyár végén kiadott nyilatkozatában arról írt: sportolója sírva hívta fel az egyik edzőtáborból, mert a kapitány sértegette, s erről a Sportrádiónak is nyilatkozott.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a szövetség elnöke, Simicskó István és az elnökség háromórás ülésen tárgyalta a problémát, a grémium pedig bizottságot állított fel, amely áttekinti a szövetség belső ügyeit. Emellett a végleges döntésig Kállai és Gulyás nem érintkezhet egymással, amely meglehetősen furcsa állapot: már a szeptemberi, Székesfehérváron megrendezett Európa-bajnokság is így zajlott le.

A világverseny után elkezdődő vizsgálat során Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok, a szövetség általános alelnöke, Vidoven Árpád és Andrási Péter alelnök, valamint Beke Zsuzsa elnökségi tag az érintett feleken kívül is többeket meghallgatott, hogy átfogó képet kapjon a szervezet problémáiról. A Magyar Öttusaszövetség augusztusi közleménye szerint a bizottságnak november 30-ig kellett javaslatot terjesztenie az elnökség elé, így már időszerű, hogy döntés szülessen, a szerdára tervezett elnökségi ülést azonban Simicskó István egyéb elfoglaltsága miatt egy héttel későbbre halasztották. Gulyás Michelle 2022-ben minden világversenyen dobogós volt, amelyen elindult, a világbajnokságon bronzérmet, a hazai rendezésű kontinensviadalon ezüstérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
8 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09