Öttusa: akadályverseny-pályát tesztelhetnek az érdeklődők

2022.12.21. 18:42
Címkék
Utánpótláskorú öttusázók szerdán kipróbálhattak egy akadályelemekből álló pályát, és az érdeklődők január 26-ig gyakorolhatnak majd ezen, ami azért lényeges, mert 2024-től a lovaglás helyett az akadályverseny kerül az összetett sportág programjába.    
Akadályverseny-pályát tesztelhetnek az érdeklődők (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Akadályverseny-pályát tesztelhetnek az érdeklődők (Fotó: Török Attila) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) novemberi kongresszusa véglegesítette, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglást az akadályverseny váltja fel, ám a junior, az U19-es és U17-es korosztály versenyeit már jövő évtől az új szisztéma szerint kell megrendezni. A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) és a Magyar Akadálysport Szövetség (OCR) szerdán oktató napot tartott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol felállítottak egy 9x9 méteres „edzőketrecet”, melyet előzetes regisztráció után próbálhattak ki az egyesületek fiataljai.

A versenyzők először műszaki, technikai, baleseti oktatáson vettek részt, majd profi sportolók tartottak bemutatót. Ezt követően a kiválasztott kis öttusázók vették birtokukba a szereket, képzett edzők irányításával végezték a gyakorlatokat.

Gallai István, a MÖSZ főtitkára arról beszélt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2023 szeptemberében határoz véglegesen, hogy az öttusa 2028-ban ötkarikás programban lesz-e.

„Addig olyan sikeres versenyeket kell rendezni az új sportággal, hogy mindenkit meggyőzzön.”

Kármán Sándor, a MÖSZ versenyigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy január 26-ig biztosan állni fog a csarnokban az edzőketrec, amit a Running Warriors cég támogatásként bocsájtott a szövetség rendelkezésére. Ebben az időszakban az egyesületek előzetes bejelentkezés után használhatják az eszközt, a KSI, a Volán és a BHSE már regisztrált edzésre. Mindenki megadott időpontra érkezhet, és az előzetes vélemények szerint másfél órát érdemes itt tölteni a bemelegítéssel és a levezetéssel együtt. Kármán Sándor arról is beszélt, hogy bár jövőre még csak a fiatalok világversenyein szerepel ez az eszköz, azok a felnőttek is jöhetnek kipróbálni, akik úgy érzik, hogy a 2024-es olimpiára nincs esélyük kijutni, és már távolabbra terveznek.

„Nyitottak vagyunk, egyetlen kitétel van, hogy a szakmai irányítás a teremben az OCR kezében van. A két szövetség közötti együttműködés keretében képzett edzők segítik majd az öttusázókat” – mondta Kármán Sándor, és hozzátette: a szövetség is tervezi, hogy vásárol versenyeszközt, de ezzel megvárja az UIPM január végi döntését, amikor kiderülnek az akadálypálya pontos paraméterei.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
20 órája

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik